Vajon van neki annyi?

2018.01.11. 11:41

127. Abaújszinten

2015.02.24. 18:36

Kedves Barátaim, ne csüggedjetek!
Ne dőljetek be a liberálbalos sajtó hazugságainak, semmi probléma nincs.

Veszprémben ugyan nem sikerült nyernünk, de ennek egyszerű magyarázatai vannak. A mi pártunk rengeteget dolgozik, és ennek az eredménye látható: vasárnap is mindenki tette a dolgát, ezért nem ért rá elmenni szavazni. Mérésünk szerint a választókörzetben 25.812 elszánt szavazónk van, ebből 23.157 biztosra jelezte, hogy minket támogat, ezért nyilvánvaló, hogy a legerősebb párt továbbra is mi vagyunk.

Kedves Barátaim, Veszprém mindössze a tizenhatodik legnagyobb városa az országnak, így igazán nem tekinthető országos jelentőségűnek bárminemű számadat, ami itt születik. Mindent a teljességgel összehasonlítva kell vizsgálni, és akkor kiderül, hogy most vasárnap hatalmas sikereket értünk el. Eltussolja a média például azt, hogy Szatymazon, és Abádszal... Abaszent... izé, Abaújszántón is hatalmas fölénnyel nyertünk.

De ez nem minden. Korábban megválasztott képviselőink is köztiszteletnek örvendenek, és sikert sikerre halmoznak országszerte.

A dabasi öregfiúk sörvirsli versenyén pédául zsűrielnöknek választották az alpolgármesterünket.
Győmrői elnökhelyettesünket kitűntette a helyi tűzoltózenekar az Ezüsttubával. 
Berhidán fideszes csapatkapitányt választott a járási gyeplabda válogatott.
A városi fidesz nyerte a csornai kolbásztöltő fesztiválon a csavart májas versenyszámot, figyelem, két, azaz kettő teljes métert verve a baloldali csapatokra.
Mátészalkán az ifjúsági elnökünk a Kék Jegenyében megdöntötte az abszolút csúcsot a Batman-es flipperen, 14.376 ponttal, ne feledjük el, hogy Kész Zoltán ehhez képest 13.872 szavazatot kapott.
A legszebbet hagyom a végére, Tiszapalkonyán a képviselőnk egy jobbikos, és egy szoci ellen sikeres négylapos piros ultit nyert, kapaszkodjatok meg, rekontrával!

Kedves Barátaim, ne csüggedjetek! A rengeteg munka és siker mellett egy apró botlás semmi jelentőséggel nem bír. Ne felejtsétek, rövidesen Tapolcán is választás, aminek óriási jelentősége van, mert ott megmutathatjuk, hogy Veszprém egyedi eset volt, ... ja meg Újpest is. Igen Ózd az meg véletlen volt, jól mondod. Nem, nem volt több! Szóval, a lényeg, hogy Tapolca jelentősége hatalmas, kivéve, ha ott is kikapunk.

126. ...or should I go

2015.02.23. 19:02

Ülök a Parlamentben, kellemes meleg van. Felhúztam az Iphonomat ébresztőre, hogy 28 perc múlva lelkesen tapsolhassak ismét a vezérszónokunknak – elvileg akkor hagyja abba az előterjesztését egyéni indítványáról. Hehe, az „Ő” egyéni indítványáról, na azért remélem egyszer már átolvasta a szövegét.

A francba, nem lehet így aludni! Gyurcsány a hibás. Nem tudom kiverni a fejemből, ahogy gitároznak. „Should I stay or should I go?” – „menjek vagy maradjak”. Micsoda marhaság! Van még 3 nyugis évem itt a jó melegben, mit ugráljak? Addig még akármi is lehet.

Ez a Némedi biztos bénán csinálta, hogy így elrépázták. Végül is egy profi civil… ááá, egy angol tanár, egy megnyerő… francokat, átlagos, de… közismert. Basszus, kit akarok átverni? Egy kezdő, szürke jóllakott napközis rommá verte az alpolgármestert! Újpesten még kidumáltuk, de ez… Navra 20 százalékából csináltunk mínusz tízet.

Nyugi, annyira nincs gáz! Csak mínusz kilencet. És Lajos is megmondta, hogy nem volt tétje. Majd ’18-ban én jól kampányolok. Igen, én jobban fogom csinálni! Az én körzetem sima ügy.

Mondjuk tegnap még Veszprémről is pont ezt hittem. Basszus, aztán a narancs háttérrel kicsontoz majd engem is egy féllábú postás!

Ki kéne szállni! Upssz! Ugye nem mondtam hangosan? Oké, nem. Azt beszélik, hogy lenne hely egy európai konzervatív pártnak. Lajos, mármint a másik, még talán tenne is bele. Ha időben dobbantanánk páran, egyrészt lenne idő megcsinálni, másrészt imádnák, hogy mi voltunk a Grállovagok, akik nem adták a nevüket ehhez a trágyához. Na jó, mi lennénk azok, akik csak 5 évig adtuk. Kis lépés egy embernek, de… nagy seggbe rúgás járna érte. Ja dehogy, hiszen új pártban már nem ő lenne a főnököm.

Viszont itt lenne még 3 nyugis évem. És lehet, hogy felkanyarodik a grafikon a ciklus végére. Kivéve, ha mások dobbantanak helyettem, basszus, én meg itt maradok, nyomkodhatom a gombot mint egy robot, azok meg fürödnek a dícsfényben, hogy 5 év után valahogy meglett a gerincük. Ők megcsinálják az európai konzervativizmust, én meg ittragadok a leszállóágon.

Ez a Bencsik rohadt gyanús. Tuti ezen van rajta. Ki kellene csinálni! Vagy épp vele kéne új pártot alapítani. Hmmm… De ha rákérdezek, és felnyom? Bukom a 3 évet is!

Basszus! Mit csináljak? Menjek, vagy maradjak? Ááááá! Rohadj meg Fletó, a gitároddal együtt!

125. Elővigyázz!

Címkék: bűnözés korrupció

2015.02.12. 19:41

- Gratulálok a megválasztásodhoz!
- Köszönöm, én...
- Na, akkor megcsináljuk rólad a csoportképet, állj oda a neveddel ellátott talpnyomra.
- És a többiek?
- Majd ők is jönnek, egyesével.
- Milyen csoportkép lesz ez?
- Elővigyázatos. Még egyszer nem hibázunk. Felkészülünk, ha netán eltévelyednél, mint az elődöd, és a Bajnai gárdistái által a földszinti ablakon bedobált nyomtatókkal csinálsz százeurósokat.
- Nem fogok...
- Nyilván, mert azóta beolvasztottuk. Elővigyázatosság... Tehát, ha akárhogy vállalhatatlanná válsz a párt számára, akkor a rólad készített réteget elrejtjük a montázsról, és tadáááámm! Itt sem voltál!
- Kiretusáltok?
- Sztálin retusált, mi frissítjük a felületet. Különbség! Ja, és ezt írd alá!
- Mi ez?
- A nyilatkozat, hogy tudomásul vetted, hogy ki lettél zárva.
- De hát én nem is, és, mi a genya, tavalyi keltezés?
- Írd alá! Csak ha gáz van veled, akkor vesszük elő, vigyázatosságból, ugye.
- Micsoda marhaság! A honlapomra ne tegyem ki?
- Épp kérni akartam. Ráteszünk egy titkosítást, az lesz a jelszó, hogy „12345”. Ha gáz vagy, csak megy egy sms az MTI-nek.
- De hát ez micsoda eljárás... méltatlan és...
- Ha a Tóninak megfelelt, akkor te se höppögj! Írd alá!
- Tessék! De továbbra is úgy érzem, hogy...
- És itt volna még ez. Ezzel holnap bemész az okmányirodába!
- Mi a bráner?
- Elővigyázatosság. Holnaptól Kovács József vagy.
- Heeeeee?
- Ugye nem gondoltad, hogy kockáztatjuk, hogy a google-val 3 másodperc alatt megtaláljon bármit rólad is a HVG? Kovács Jánosra lesz hatszázmillió találat, aztán hamupipőkézhetnek. De Fittendorfer Hugóként, már ne haragudj, de nyitott könyv lennél minden keresőmotornál.
- Az eszem megáll? Van még valami?
- Öööö, igen. Kellene egy-egy fiola vér, illetve vizeletminta. Meg egy nyalás erre a vattapamacsra. A körmeidet meg vágd le, és tedd ebbe a zacsiba!
- Erre mi szükség?
- Elővigyázatosság!

124. Alliterális demokráciák

Címkék: kétharmad

2015.02.02. 22:15

Angela Merkel ma is tanult valamit. Orbán Viktor brilliáns logikával szorította sarokba, miszerint ha azt állítjuk, hogy a demokrácia csak liberális lehet, akkor privilégiumot követelünk, és ez rossz. Ha a sajtótájékoztató szűk keretei lehetővé tették volna, Orbán nyilván részletezi a további ismert demokráciákat, melyek nem teljesen liberálisak.

merkel_orban.jpg

Ezek a következők:

Álliberális demokrácia: A kormány úgy csinál, mintha teljes lenne a szabadság, pedig nem. A látszat kedvéért alkalmaz pár munkanélkülit, akiknek tökre mindent szabad, még Gucci cuccokat és parlamenti belépőt is oszt nekik.

Illiterális demokrácia: A kormány nem támogatja a művészeteket, a felszabadult keretet néhány szánalmas figurára fordítja, aki prémium minőségű illusztrált kiadványokban addig irogatja, hogy kinyílott már a kikerics, amíg az emberek inkább az önkéntes analfabétizmust választják. Ezzel kiiktatható a külföldről neten beáramló dezinformáció.

Fél-leprális demokrácia: ebben az államszerkezetben a kormány nem költ egészségügyre, így a csóró társadalmi réteg középtávon kipusztul. A megmaradóak gazdagok és boldogok lesznek.

Konspirális demokrácia: Az országot a Tau Cetiről érkezett zsidó nagytőkések irányítják, Boeingnek álcázott csészealjakról szórt kémtrélek agyzsibbasztó hatásával. Az átlagember így nem is veszi észre, hogy egy apró fémdobozba zárva álmodja pusztán virtuális életét.

Illegális demokrácia akkor valósul meg, ha betiltják a népképviseletet, majd ezt népszavazással próbálják meg elfogadtatni.

Kollaborális demokrácia: A kormány megkeresi a környező állami vezetők közül a geopolitikailag legjelentősebb kalandort, és teljesíti minden kívánságát, beleértve azt is, hogy összevesszen az aktuális szövetségeseivel.

Non-lineáris demokrácia: a vezetés törekedik arra, hogy ne ugyanabba az egy irányba haldjon, évente különböző égtáj felé történő nyitással, és állandóan frissen tartott ellenségképpel.

Guberális demokrácia: mindenki szabadon válaszhat abból a kukából, amelyikből csak akar.

Kibabrális demokrácia: aktuális választások előtt a kormány addig radírozgatja a körzethatárokat a térképen, amíg 43% elég nem lesz a kétharmadhoz.

Billegális demokrácia: a gazdaság a hivatalos fizetőeszköz árfolyamának erőteljes manipulálásából virágzik. Páros hetekben a hozzáértő politikusok konszolidált nyilatkozatait páratlan hetekben felváltják a fontos pozícióba ültetett félkretének agyrémeinek hivatalos leközlései. A hétvégeken cserélgetni kell a short és a long pozíciókat maximális tőkeáttéttel, és a költségvetés többlettel zár.

Csilliberális demokrácia: Csillogó szobrok, szökökutak és térkövek légióival takarjuk el a társadalmi problémákat. Igény szerint hatezer nyakkendős kisiskolás formál élőképet a Híradóban, köszönve a harmadik Négyéves Tervet.

Billionáris demokrácia: A hatalom a pénzügyi lehetőségeit nagyberuházásokra összpontosítja, mint stadionok, paloták, atomreaktorok. Bízva a befektetés tőkevonzó képességében megspórolja az érkező külföldi multikra bízható feladatokat, mint oktatás, egészségügy, és nyugdíjrendszer.

Illaberek demokrácia: A hatalom a foglalkoztatáspolitikát úgy kapcsolja össze az oktatásüggyel, hogy a szabályozók finomhangolásával elérje, hogy mindenkinek a legjobb megoldás az legyen, ha csaposnak áll Dublinban, de gyermekeit otthon hagyja. Így biztosított a külföldön keresett Euro megjelenése a költségvetésben.

Falloberális demokrácia: Az országot a mindig legnagyobb pöc5 irányítja.

123. Pékek és egyensúlyok

Címkék: árfolyam benzinár

2015.01.29. 12:09

Életem első közgazdaságtudományi oktatását még apámtól kaptam, miközben pakolta vissza a kamrába rólam azt a 30-40 zacskó cukrot, ami egy meggondolatlan ajtónyitás során borult a nyakamba. Én rövid ideig reménykedtem, hogy a Karácsony valami gigászi méretű sütit tartogat a számomra, de apám elmagyarázta, hogy megtudta valahonnan, hogy januárral felmegy a cukor ára, és jól betárazott belőle egész évre. Ez az év úgy hetvensok/nyolcvankevés lehetett, a kiló cukorhoz mért méretarányom emlékéből kiindulva.

Miért jutott ez eszembe? Akkortájt teljesen elfogadott volt, hogy vannak valami a nyugdíjazás elől az úgynevezett Központi Bizottságba menekülő aszott szürke figurák, akik karácsonykor összeültek kicsit Monopolizni, és a játék végére valahogy a liszt vagy a cukor, vagy a benzin, vagy a toronydaru ára magasabb lett január elsejétől. Országosan egységes módon. A lakossági árutőzsdézés korabeli hagyományai pedig azok voltak, hogy a proletárok a bennfentesnek hitt pletykáik alapján szilveszterig valamivel telesoppingolták a kamrát, vagy a hűtőt (na ez utóbbit könnyű volt, a húszliteres Lehelt megtömni, ugye ez még a Gorenje-éra előtt van).

Eltelt még úgy 10 átkos, 4 átmeneti, 12 hazaárulós és 9 bőséges-elrugaszkodós év, és majdnem ugyanott tartunk. Régen sok öreg komcsi mondta meg, hogy mennyi legyen a kifli ára, most csupán egy fiatal.

Hihetetlen reáltudományos érzékkel egy ifjú demokrata detektált egy kétségtelen korrelációt a korábbi évekből, miszerint amikor nőtt a gázolaj ára, akkor nőtt a kiflié is, sőt, még az arányok is hasonlóak. Logikus, ha csökken a gázolaj, akkor arányaiban csökkenjen a sütőipar végtermékének egységára is. Ha erős a szél, hidegebbet érzünk, ez nyilvánvaló összefüggés. Ergó, ha eláll szél, akkor menjünk a strandra. Ha sokat kérdezgetnek, megnő a házam, ergó, ha csend van, összemegy. Na, kábé ez ilyen kapcsolat. Lehet, hogy a lelkes fiatal még életében nem járt sütödében, de elárulom, hogy a pék nem gázolajjal működik. A minimálbér meg monoton nő, akkor is, ha Szaúd-Arábiában megháromszorozzák a kitermelést. És ha megnézzük, hogy nettó 100.000-es bér mennyibe került a munkaadónak járulékostól öt éve, és mennyibe most… hát drámai csökkenésről nem beszélhetünk. Mondok még egy meglepőt. A kemence sem gázolajjal megy. Ha pedig ránézünk a villany vagy a gáz árára, azért az elmúlt fél évben, az sem zuhant össze hirtelen. Remélem, azt sem gondolja komolyan a T. Képviselő Úr, hogy Budapesten Nyírbátorban sütött kenyeret árulnak. Arra rá sem merek gondolni, hogy bármely politikuspalánta esetleg úgy hiszi, hogy a pék összekeveri a gázolajat egy csipetnyi élesztővel, megcsavarja, és azt tolja be a kemencébe pár percre.

Persze lehet az Alaptörvényben rögzíteni, hogy egy kifli 26 centi hosszú, 6 deka, és 9 forint. Tényleg, mindjárt február, és még nem módosították, szóval időszerű. De mondok egy másik termékkapcsolatot, amire inkább hatással lehetne a kormány/ parlament/ frakció, mint a gázolajé és a kiflié. A földből kinyert, úgynevezett nyersolajból készítik a már sokat emlegetett gázolajat. A folyamat hosszú, de 100 dollár értékű végtermék előállításának munkaigénye mégis töredéke a pékekének. Vagyis az alapanyag árváltozása inkább meg kellene jelenjen a végtermék árában. Ehhez képest? A nyersolaj 3-4 évig a 100 dolláros hordónkénti ár környékén lötyögött, majd az elmúlt hónapokban leállt a grafikon minden hajtóműve, és 45 környékéig esett. 55% csökkenés.

 wti5y.png

Nézzük a végterméket: 430 forint körül mozgott évekig, és mára, tattarááá: 345-ig zuhant! 20%-os csökkenés. Ha most ezen a stratégiai ponton egy kamu Szolzsenyicin idézettel vonnék párhuzamot a poszt elején vázolt korszak és a jelen piaccsorbító törekvés közt, és ezzel zárnám is a posztot, akkor vélhetően a kommentboxot megrohannák a magasra tartott narancsszínű mutatóujjak, hogy ”nanemúgyvanám!”. Futnának pár kört a fix összegű jövedékadó egyenes arányt torzító hatásáról, az ezt meg nem értő ostoba ballib agyamról, a populista ferdítésemről, és visszavágnának nyilván valami ellentétes értelmű, ám szintén kamu Szolzsenyicin szkeccsel.

Megnyugtatok mindenkit, tudom, hogy a gázolaj árában van 110 Ft, az árfolyamtól független jövedéki adótartalom. Emiatt, ha a piacon ingyen adják a nyersolajat, a gázolaj ára akkor sem csökkenne 110+Áfa alá. (Megjegyzem, az adótartalmak módosításáért sem kell a pékeket zaklatni.) Tehát, ha a kormány és a résztulajdonát képező MOL által meghatározott üzemanyag árban ez a jelenség végképp nem figyelhető meg, akkor tulajdonképp a kifli árának miért is kellene egyenes arányban állnia a (nem alapanyag, és nem munkaerő) gázolaj árával?

A valóság persze, hogy a matematikától függetlenül a rezsicsökkentés mitológiája olyan jól hozta a híveket, hogy kell pár új szent is ebbe a vallásba, és a kifliár igazán tehetséges jelöltnek tűnik a célra.

122. Árnyalás technika

Címkék: korrupció

2015.01.27. 19:56

- Üdvözlöm miniszter úr, örülök, hogy eljött.
- Szerkesztő úr, persze hogy eljöttem. Úgy gondolom, ez mindkettőnk számára előnyös megegyezés lesz.
- Nos, tudom, hogy a párt némileg sokallja a híradásokban a kormány számára inkább negatív...
- Pontosabban hiányoljuk azokat a híreket, amiben egy politikusunk sincs korrupt szélhámosként, vagy láncfűrészes pszichopataként ábrázolva.
- Múlt kedden volt az a snitt a beteg komodói varánuszról, miniszter úr.
- Igen, de azt is úgy konferálták fel, hogy a látszat ellenére a képen nem a helyettes államtitkár látható.
- Ööö lehet, de tény, hogy nem ő volt.
- Térjünk az üzletre, szerkesztő úr. Azt ajánlották, hogy a reklámadó könnyítése esetén a belföldi hírekből kicsit csökkentik a közélet kritikáját.
- Sőt, átadjuk a lehetőséget Önnek! Erre fáradjon miniszter úr, fogja meg a bevásárlókosarat, tekintse meg a híranyag tekercseket, és válasszon kedvére. Aztán a kasszánál majd összeszámoljuk...
- Erre a filmre azt írták, hogy 2%. Ez az ára?
- Képletesen igen. Ha megveszi, akkor 2%-kal kell csökkentsék az adókulcsunkat. Cserébe nem megy le a híradóban.
- Hmmm. Értem. Az a címe, hogy „korrupció”. Miről szól?
- Belvárosi ingatlaneladások, gyanús szerződések, titokzatos meggazdagodások, nevekkel.
- És csak 2% az ára?
- Tudja mit, ezt adom 1%-ért is. Igazából nem is szívesen tolom be az estibe, mert az emberek már totál megunták a témát, nem érdekli őket, hogy Tóni be kell-e írja a vagyonnyilatkozatába Nógrád megyét is.
- Rendben, ezt megvettem. „Gyermekéhezés”? Az mi?
- Riportműsor arról, hogy a gyerekek alúltápláltak a fél országban.
- Nem érdekel. A gyerekek nem szavaznak. Nézzük ezt. „OLAF”. ez az amire gondolok?
- Tényfeltárás az EU-s pályázatok során talált szabálytalanságokról, brüsszeli vizsgálatok.
- Ez sem érdekel. Tolják csak le, az emberek hadd utálják az Uniót, majd mi megvédjük tőlük az országot. Lássuk „Peti show”. Ez mi a rák? A hiradóban?
- Színesként betennénk a legújabb felvételt a külügyminiszterről, amint énekel.
- Ezzel elkéstek, már a fél Interneten átment a Szálj el kismadár...
- Ó, nem, ez egy frissebb. Ezen Scatman Johntól énekli a híres Tírapppap-papappopp-ot, héliumot szívva. Másfélszeres gyorsítással menne le.
- Hóóó, csak 3%, akkor megveszem, mert ebből kell egy példány otthonra, unalmas estékre. Aztán felőlem le is adhatják, kell egy kis derű az országnak. Következő, „Felcsút”. Má’ megint mi van Felcsúttal?
- Műholdfelvételek segítségével találtunk 3 új stadiont a falu határában, ami decemberben még nem volt ott.
- Nyilván a földrengés miatt alakult így. De biztos nem közpénzből. A metrót emlitík benne?
- Micsodát?
- Felejtse el... persze, műholdképen nem látszik. Szóval akkor 5%, és többet sehol sem áskálnak Felcsúton?
- Rendben. Volna itt egy Önt is érintő speciális ajánlat.
- Ez? „24”? Kiefer Sutherland a híradóban?
- Nem. Kovács Géza, Nagy Gizella, stb. Nyolc ember, aki hajléktalanná vált a télen.
- Alkoholisták?
- Nem, miniszter úr, az ön köztisztviselői. Olyan régen 24 óráznak a hivatalban, hogy valaki közben elbirtokolta a lakásukat.
- Kizárt. Amikor kevesebb a munka, aludni hazamehetnek. Havonta többször is. Van még bármi értelmes ajánlatuk? Ami biztosan érdekel?
- Ó, persze. Csak az még nincs az asztalon.
- Hanem?
- Ott van abban a rejtett kamerában. Felvettük az egész tárgyalást. Mennyit ér meg Önnek, miniszter úr?

Majdnembiztos

2015.01.25. 20:01

    Válassza ki a megfelelő képaláírást!

- Tisztelt Parlament, nekem tényleg doktori végzettségem van, a doktor tegnap végzett a sérvműtétemmel.
- Tisztelt Bíróság, azért mutatkoztam be nyugalmazott tábornokként, mert az úttörőtáborban voltam gondnok.
- Nézze, főtörzs, tudom, hogy egy éve lejárt a jogsim, de a háziorvosom a múlt héten a piacon megdicsért, hogy jól nézek ki.
- Tisztelt mentelmi bizottság, azért mondtam, hogy miniszteri megbízott vagyok, mert a miniszter úr azt mondta, hogy megbízik bennem.

121. Kivonulás

Címkék: árfolyam

2013.12.06. 08:19

Kivonul Magyarországról az MNB

Matolcsy György jegybankelnök sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Magyar Nemzeti Bank elhagyja Magyarországot, és külföldi székhelyen folytatja tevékenységét.

Az intézkedés azért szükséges, mert a 3% közelébe csökkentett alapkamat miatt a harmincakárhány milliárd eurós devizatartalék alig kamatozik, ezért kellett keresni egy országot, ahol sokkal jobb feltételekkel lehet betétet elhelyezni - tájékoztatott az elnök. A keleti nyitással (*) összhangban a választás Ugandára esett, és bár még Zimbabwe is esélyesnek látszott sokáig, de ezt egyik szóvivő sem tudja hibátlanul kimondani. További előnye a lépésnek, hogy a MNB-t terhelő tranzakciós illetékeket így tényleg nem a magyar embereknek kell megfizetniük. Matolcsy rámutatott, hogy az Intézmény ezzel tisztán nyereséget fog termelni, hiszen az adósságát az állam konszolidálja. (Valóban, a konszolidált önkormányzatok listáján megtaláltuk Magyarnemeskókány és Magyarnénéd örkonymányzatai közé csempészve - a szerk.).

Újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a magyarországi székhely bezárása miatt megszűnő munkahelyek egyetlen alkalmazottnak sem okozhatnak hátrányt, hisz mindenki ingyenesen jogosult lesz egy OKJ-s gejzír-kutató termofizikus, vagy fregattkapitány képzésre. Ugandában napi 15 centért pedig tudnak felvenni munkaerőt. További kérdésre, miszerint a helyi nyelven nincs is szavuk a háromnál nagyobb számokra, gyököt vonni pedig csak bozótvágóval tudnak, Matolcsy megnyugtatott mindenkit, hogy ez egyáltalán nem probléma, hisz a háttérstáb az eddigi gyakorlatnak megfelelően továbbra is "Magyarország jobban teljesít" feliratú fatáblákat fog faragni.

* Valójában Uganda nem keletre, hanem délre van, de déli nyitást nem mondhatnak, mert 10:00-16:00 közt lesznek nyitva.

120. Skandálunk

Címkék: összefogás

2013.11.14. 13:01

- Tehát, amikor Mesterházy fellép a színpadra, szeretném, ha ti mindannyian spontánnak tűnő skandálásba kezdenétek, hogy eljusson hozzá a mondanivalónk.
- Oké! Elkezdjük kiabálni, hogy „összefogást!”
- Ööööö, ez nem jó.
- Miért nem?
- Hát honnan fogja tudni, hogy mit akarunk?
- Hát összefogást!!!
- Na jó, de mit értünk ez alatt?
- He?
- Először is, tisztáznunk kell, hogy a Bajnaival kötött paktumuk felbontása után egy közös listát kell állítanunk. Jegyzeteltek? Oké. Ezen kérjük a második helyet, meg mondjuk a mindegyiket, amely nyolcal osztva kettő maradékot ad. Tiszta?
- Nem úgy volt, hogy a második, a tizedik, a tizennyolcadik, és így tovább?
- Ez már a legújabb tárgyalási alapunk.
- Mindegy. Mesterházy közgázt végzett, ő biztos vágja.
- Oké. Ezt elskandáljuk, aztán felsoroljuk azt a tizennyolc választókerületet, amelyben elvárjuk, hogy csak a DK-s jelölt induljon, ők lépjenek vissza. A második oldalon olvashatóak. Cserébe nem indulunk a többi nyolcvannyolcban.
- Azokat is soroljuk fel?
- Ö, azt ne, kifutnánk a híradó keretéből. Viszont zárszóként még bekiabáljuk, hogy egy közös, köztiszteletnek örvendő személyiség legyen a miniszterelnökjelölt. Kérdés?
- A személyiség  jével, vagy ly-nal?
- Nem rohadt mindegy, ha skandáljuk?
- De fel kell írnom, ennyi rizsát képtelen vagyok megjegyezni. Skandáláskor meg egy szótag is számíthat, mert ha szétcsúszik a kórus, akkor olyan lesz, mintha kánonban tolnánk. Mesterházy meg szart sem fog hallani belőle.
- Nem írhatod fel. Ha a képeken látszik, hogy papírból skandálsz, akkor oda a spontanitás.
- Mi lenne, ha mégiscsak az „összefogást” kiabálnánk?
- Mesterházy nem értené, mit akarunk.
- Én sem értem.
- Na akkor elölről...

119. Fogjuk meg és vigyetek!

Címkék: összefogás

2013.10.25. 18:52

- Szevasztok, srácok!

- Helló!

- Cudar egy időnk van a sétához, nem?

- De.

- Srácok, fogjunk össze! Ha mi hárman összetámasztjuk a hátunkat, akkor mindenki csak egy kis részével lóg ki a hideg szél felé.

- Ez igaz.

- Sőt, a kóbor farkasok ellen is hatásosabban tudunk védekezni, így vállvetve. Fogjunk össze!

- Mondjuk ez igaz.

- A révnél is tudunk csoportos jegyet venni. Fogjunk össze!

- Milyen révnél?

- Hát a Tiszán! Záhony felé, menet! Na, fogjunk össze! Csináljuk meg!

- Ööööö. De mi Győrbe megyünk!

- Lárifári! Fogjunk össze!

Na most már végképp

Címkék: összefogás

2013.09.26. 09:20

Kijött az adat, teljes a boldogság, az elégedettség és a "Naugye!" hangulat Demokratikus Koalíció háza táján. A fórumok kommentjeit, sőt Gyurcsány facebook bejegyzését olvasva úgy tűnik, hogy már varrják a zászlóra a következő képet:

 imageCA8DR8LM.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Nem tűnik fel nekik, hogy ez az a kép, amit teljesen kizárja azt, hogy Gyurcsány felkerüljön a szándékai szerint létrejövő MSZP-vel közös lista második (vagy akárhányadik) helyére.

Mesterházy, a baloldal győzelme esetén legvalószínűbb miniszterelnök számára a három Freddy Krüger értékű rémálmaiban jön elő az, hogy 96 képviselője van, és még 6-7 a DK-nak, de meg kéne szavazni a költségvetést, miközben Gyurcsány egy 80 oldalas jegyzetet lobogtatva belekezd a "Nekem az jutott még eszembe..." kezdetű mondatnak. Ha még végig kell gondolja, hogy tényleg akarja-e ezt, akkor most kapott egy új ellenérvet.

A mérés azt hozta, hogy a baloldalon Gyurcsány elutasítottsága csekély. (Nahát, ki gondolta volna!) De a választást nem csak az dönti el, hogy a balosok a DK-t, az MSZP-t, vagy egy közös listát ikszelnek-e. Komolyabb kérdés az, hogy a Csalódott Fideszes elmegy-e szavazni (nyilván a Fideszre), vagy otthon marad. Bár Orbánnak nem lesz célja feltüzelni az országot tavasszal, hogy 60+ legyen a részvétel, mert minél kevesebb bizonytalan mozdul meg, neki annál jobb. De az sem lesz cél, hogy a hívek átmenjenek haggyanakengem-békében mentalitásba. Annyi autó meg nincs a Lungo Dromnak, hogy mindenkit taxizzanak. Tehát kell egy szép gondolat, amitől tudnak repülni, mint Pán Péter. Mi legyen az?

A reálbérek? A benzinár? A közbiztonság? A gazdaság? Zugló, Szombathely?

Dehogy. Nem az a mondat kell a jobboldalon, hogy "Menj el szavazni, mert...", hanem az, hogy "Menj el ,különben...". Kérdem én, működik ez a mondat, ha Mesterházyra végződik? Leveri a jobbos ingerküszöböt? Nem. Na de Fletó! Jöhet a rigmus, hogy Vizitdíj-tandíj, Vizitdíj-tandíj, Vizitdíj-tandíj, nemfogfájni!

Apró bökkenő, ha Gyurcsány nincs befutó helyen, legfeljebb egy 1-2%-os pártban (most épp 3-4%-os). De mit lehet kihozni abból, ha az MSZP lista 2. embere, és a Medián szerint a baloldalon imádják? Jöhet a Csodafegyver: 2004. Kedves, nemannyira elégedett Fidesz szavazó, ha a bal oldal nyer, akkor a miniszterelnöke egy középszerű szónok közgazdász lesz, akinek a párton belüli támogatottsága megkérdőjelezhető. Gyurcsány nyilván sportminiszter lesz. Ismerőőőőőőős? Hallod már távolról közeledni a paták kopogását, kedves választópolgárom? Na, skera az urnához, ízibe!

Hülyeség ez az elmélet? Nyilván, de aki kajálja azt is, hogy Magyarország jobban teljesít, az  szerszámot eldobva rohan megakadályozni ezt az Apokalipszist.

Sima mozgósítás. Nem kell hozzá ötvenszer fordulni. Szerintem ezt az MSZP is levezette. Szóval tisztelt DK-sok osszátok meg minél többet a Mediánt, ha biztosan nem akartok közös listát.

A fél fül effektus

Címkék: választás Címkék Európa

2013.07.05. 09:14

A hozzám hasonló önjelölt humorista lelke mindig felragyog, ha egy ilyen magas labdát adnak, mint ez a Tavares-jelentés. Nosza, írjunk ebből valami humor posztot, a szokásos formátumban: a rádiót fél füllel hallgató nyugdíjas kertész vitatkozik a politológus szomszédjával, hogy a Tavares az ziher, hogy valami elvtársat kell jelentsen, csak a portugálok így ejtik. Hosszas fejtörés után, kizárólag kettes alá ötletekkel előállva a hatodik jegyzetlapom galacsinja is egy hárompontos kísérletként végezte a papírkosár mellett. Ekkor megvilágosodtam.

Ez egyáltalán nem vicces. Ez egy kőkemény tudatossággal felépített kampány. Zseniális. Elmondom.

Kezdjük 2010-ben, egészen máshol. A jobboldali médiának megadatott az a lottó ötös, hogy a kormánypárt által felépített miniszterelnök-jelölt (vagy hívjuk listavezetőnek, az UFO hívőkön kívül senki nem gondolta, hogy 2010-ben nyerhet) névrokonát előzetesbe ültették a kampány közepén. A Mesterházy azért nem egy Kovács, vagy Szabó, hogy arra gondoljon az ember, hogy van két eltérő figura is a kormányoldalon, valami fontosabb pozícióban ilyen keresztnévvel. Ha tehát eleget lengetjük a hírekben a Mesterházy - előzetesben, Mesterházy - gyanúsított, Mesterházy - házkutatás szókapcsolatokat, mereven ügyelve arra, hogy az "Ernő" ne jelenjen meg legalább a címben, és ne magyarázzuk meg túlzottan, hogy ez nem az MSZP frakcióvezető "Attila", akkor a rádiót, TV-t háttérzajként hallgató, az újságot csak a buszban, a szomszéd utas kezéből olvasó tömegekben az egyetlen közismert Mesterházy automatikusan bűnözővé válik.

Vissza Tavareshez. A nálam idősebbeknek a taváris nyilván mond valamit (ha mást nem, hogy taváris ucsítyel/-nyica, ja dakládüvaju vam, nyikto nye asszúszvujet). Nekem, rendszerváltás-kori kamasznak inkább kellemes emlék, Zánka, Fonyódliget, meg életem első négylapos piros ultija (kontrával), ami egy oroszórán sikerült. De nem elhanyagolható bizonytalan szavazót kiráz a hideg az elvtárs szó hallatán, főleg, ha oroszul mondják.

Itt van ez a portugál figura. Tudjuk, hogy a nevéhez kapcsolt jelentést az EP el fogja fogadni. Tudjuk, hogy a vitában előtte sokat lehet beszélni. Nézzük csak, milyen kommunikációs fordulatokba öltünk eddig sok energiát. Többek közt sokat lengettük a Brüsszel - Moszkva párhuzamot. Nem keveset hablatyoltunk az európai baloldali összeesküvésről a médiatörvény körül. Magyarországot megtámadták. Na, akkor ezeket a mappákat most előkapjuk. Beszélünk sokat a Szovjetúnióról. Megemlítjük kicsit Sztálint is. Koncepciós perek, ez kiváló, összeköti a két narratívát, az oroszokat a baloldali címkével ellátott bűnökkel.

A brüsszeli roadshow eredménye a hírekben a Tavares - Szovjetúnió, Tavares - baloldal, Tavares - kommunizmus kapcsolatok nyüzsgése, amit a híreket fél füllel hallgató, a 2014-es választást eldöntő bizonytalan szavazó úgy raktároz el, hogy igen, a kommunisták ránk akarnak törni, de csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van.

Tisztelt baloldali politikusok! Ha bárki pezsgőt bontott volna a Tavares-jelentés okán, hát rohadtgyorsan tegye le a poharat!

118. Fennakadás

Címkék: dohány

2013.07.03. 09:59

- Jelentem, hatos szintű inkoherencia, barna kód.

- Haggyál már ezzel, fogalmazz pontosan!

- Egy földlakó bejött és vásárolni akar.

- Mit?

- Nyilván dohányárut. Elvégre dohányboltnak álcázzuk a bázist.

- Kivel beszél most?

- B8 "Géza" kiborggal.

- Ki tudjuk szolgálni?

- Nem.

- Hogyhogy? Beszereztünk hat köbláb Multifiltert, nem? Ilyen váratlan esetekre, nem?

- Igen, de ez egy retardált, nem jó neki, mert mentolos light rövid Munkást akar.

- Géza kiborg mondja meg neki, hogy bocsi, de ez nincs, szívjon Multit, vagy a csápomat.

- Az a baj, hogy a földlakó észlelte a keresett termék dobozát a vitrinben.

- Akkor adjatok neki, göngyöldmeg!

- Nem lehet. Vákuum alatt mágneses levitációban tartjuk azt a dobozt.

- Miért, mi van benne?

- Pótaksi a gamma-abszorbens sisakhoz.

- Úúúú, azt nem kéne ...

- Nem. Nincs kedvem agyvelőt sikálni a plafonról, ha netán kibontja.

- Mit csinál a kiborg?

- Ha jól hallom, 16-os program. Parlamenti idézetek a házelnöktől.

- Az beválik?

- Mérések szerint a többség elmenekülne.

- De ez?

- Ez a kétfülű humanoid inkább infrába hajló arcszínnel kopogtatja a vitrint.

- aaaazt nem kéne.

- Tudom.  Bevethetjük ellene a 17-est is?

- Az Összetartozás dalát?

- Azt.

- Hát nem is tudom, kockázatos, nem tudjuk leszedálni valamivel?

- Van némi Váliumunk, meg az Impulzus "Lobotom" Sokkoló, de az visszafordíthatatlan károkat okozhat.

- Várjunk. Kezd megnyugodni, ugye? Mondd, hogy igen!

- Hát nem. Géza droid sajnos kiejtette a száján a "Nemzeti Együttműködés Rendszere" szintagmát. Már rugdossa is az üveget a csökött szénalapú.

- Vészhelyzet! Sokkold le!

- Örömmel ... Nnnnnesze! Ezt neked, te nikotintúlélő! Öööö, főnök?

- Igen?

- Elfeküdt.

- Károsodott?

- Nem tudom. De most azt kiabálja, hogy a "fideszre akarok szavazni".

Mínusz tíz

2013.03.28. 09:25

tizszazalek_1364458316.jpg_2244x1380

A Főtáv tájékoztatása szerint:
"A hődíj csökkentése a 2013. februárban a januári hőfogyasztás alapján kibocsájtott számlán jelenik meg először:
3197 Ft/GJ -> 2877 Ft/GJ"

A fenti képpel jelezném - most eltekintve a baloldali, 2010-es számlán szereplő brutális gázártámogatás okozta jóval kisebb végösszegtől - hogy a távhő egységára a Rezsi-Csökkentés-Hajrá-Magyarország-Éja-Éja-Óóóóó dacára most még mindig drágább, mint Bajnai alatt.

A többi csak duma.

117. Főnökre várva

Címkék: közlekedés

2013.03.16. 22:13

Miniszter út, rodna felleg
erre tart és piros jelzést
mond az Időkép.
Három napos csúcsforgalom,
hófúvásos, ködös sztráda,
ez a jövőkép.
Egyszerre csak bevillant, hopp:
Kéne pár nap kamionstopp...

Várj egy kicsit, kinn a főnök,
egyelőre
el nem érhető.

Százados úr, negyven autó
egy rakásban, este tízig
áll a forgalom.
Jön a tömeg, az út beáll
Lesz ott tuti olyan dugó
hogy az fogalom!
Ez a módszer beválhat ott:
Lezárnánk a bejáratot!

Várj, a főnök, tárgyal éppen,
rövidesen
megkérdezhető.

Szerkesztő úr, a Dunántúl
járhatatlan, minálunk meg
megy a móka itt.
Közszolgálat, vagy mi a franc,
lejátszónkból kitépném
az összes Jókait.
Kellene az élő adás,
válságstáb és gyors híradás...

Várj, a főnök most nem ér rá,
tehát várunk,
ugye érthető?

Ezredes úr, jelentem, hogy
kettes dandár menetre kész
csak parancsra vár.
Úgyse mentünk egész évben
szóval végre egy kis éles,
épp ideje már.
Lánctalpasok, még egy óra
havat tolnak vezényszóra!

Várj, a főnök Barrosonál,
aztán mondja
mikor kezdhető.

Nézze főtörzs, motoros flex
a platónkon, nemes célra
kölcsönadható.
Szembe sávok Budapestig
töküresek, negyedikben
végighajtható.
Kettő perc a szalagkorlát,
vágok bele tuti formát!

Megkérdezném, de a főnök
külföldön van
bizony tényleg, ő.

Hallo, Ungarn, itt mi kommen,
Gondoltuk, hogy nektek hilfe,
Batár hótolók.
Sagen bitte, merre menni,
Wienerneustadt, itt mi stehen,
mint a hódolók.

Warte, bitte, unsere Boss
Brüsszelben ist,
ohne térerő.

Már a honlap se

2013.03.15. 08:59

aztopalya_1363334224.png_686x341

2013. március 15, reggel 9:00.
Gondolom az informatikus is havat lapátol.

Mennyi pénz...

2013.03.01. 17:45

vakterkep_1362156213.png_1193x726

Csak az összehasonlítás kedvéért...

116. Moli? NO!

Címkék: alkotmány demonstráció

2013.02.13. 10:03

- Halló, miniszterelnök úr, zavarhatom?
- Mondja, őrnagy úr!
- Kéremitten fenforgás van!
- Hol?
- Itt kinn a Kossuth téren, az Alkotmány utcánál.
- Mi a baj?
- Jött egy fazon, nem tudom, mintha már láttam is volna valamikor. Hozott egy műveleti létrát, meg egy hosszú molinót, és ki akarta függeszteni két oszop közé. Mondom neki, ezt meg ki engedélyezte. Aszondja senki, de hétfőn se kellett. Mondom neki húzzáinnét mert feloszlatlak. Aszondja nem lehet, mert ez is flesmop, vagy mifa5z, mint hétfőn, akkor a békemenetnek lehetett. Mondom, próbálja meg.
- És? Mi a dörgés?
- Nem tudom mi volt itt hétfőn, én Loksi drukkereket furikáztam a Q hetessel Debrecenből. Most engedjem, vagy oszlassam ezt a barmot?
- Honnan jött, kérdezte?
- Azt mondja, DK, de hazudik, nem is tud dánul.
- Mi van a molinóján?
- „De nem azért kell politikusnak lenni, mert ebből olyan kurva jól meg lehet élni.” 1 Sose hallottam.
- Én se. Lehetne feltűnés nélkül elzavarni a búsba, a molinója nélkül?
- Macerás. Itt van vele három aktivistája, kameráznak.
- Vegye el tőlük! Ez itt akármi, műveleti mittomén, mondja meg nekik, és vegye el!
- De akkor ez a hórihorgas megint fel fog állni!
- Miért?
- Mert most a tarkóján térdelek.
- Bilincselje meg!
- És a mentelmi joga?
- Van neki?
- Lóg a nyakában egy flepni, képviselői szarság. Hé nem mocorog, gyökér, olvasok! Úgy hívják, Gyurcsány Ferenc. Olyan dézsa izém van, mintha már egyszer rabosítottam volna, valami láncos bohóckodáskor.
- Atyaég, le kell tennem.
- És én mit tegyek? Halló! Halló? Miniszterelnök úr?
- BIPBIPBIP

(...)

- Gizike, hívja össze az alkotmányügyi bizottságot! Lesz két előterjesztés. Módosítjuk az Alaptörvényt. Egyrészt betiltjuk a „Kurva” szó használatát a belvárosban, másrészt tegnaptól megvonjuk a mentelmi jogot a ... a ... mindenkitől, aki nincs valami frakcióban.

        (1) Ha valaki nem tudná, az idézet az öszödi beszédből van.

115. Q.E.D

Címkék: kétharmad

2013.02.06. 14:19

Kedves Nézőink, Az Ingyentudás Egyeteme című műsorunkat látják.

Mai adásunk a méltán nagy figyelmet kapott kérdéssel foglalkozik, miszerint miként lehet egzakt módon belátni, hogy a Gyurcsány-Bajnai szövetség hatalomra jutása esetén csökkenti a minimálbért 32.000 forinttal.

Először is írjuk fel a tételt:
A Gyurcsány-Bajnai szövetség 32.000 forinttal csökkentené a minimálbért, ebbőlegyszerelégvolt!

Bizonyítás:
A közismert módon Bajnaihoz köthető Haza és Haladás Alapítvány által rendelt, a Budapest Intézet és a TÁRKI által készített tanulmány 9. táblázatának "célok és eszközök" oszlopában található a következő bejegyzés: „Minimálbér differenciált csökkentése az átlagbér 30%-ára”.

Ha Bajnai a minimálbért csökkenteni akarja, éééértem?, tehát Bajnai akarja csökkenteni a minimálbért, akkor egyrészt ebből egyszer elég volt, másrészt ki kell számolnunk, mennyi az átlagbér. A 2012-es átlagbér 213.000 forint, de ne felejtsük el, hogy a kormány 10%-kal csökkentette a rezsit, amelyből a gáz árra vonatkozó kedvezményt Gyurcsány nyilván eltörli, mert mindig ezt csinálta az elmúlt nyolc évben. Így az átlagbér 10%-kal többet ér a 4 fűtési hónapban most, mintha Gyurcsány lenne, éééértem?, ezért a 10% harmadát hozzáadjuk az átlagbérhez: 213000*(1+0,1/3) közelítőleg 220.000 Ft.

Ennek a 30 százalékára, azaz 66000 forintra akarja csökkenteni Bajnai a minimálbért, szóval nem alszik ott a hátsó sorban, hékás, amikor Bajnai monoton csökkenteni akar, hé!

Na! Ééééés mennyi most a minimálbér? 98.000 Ft. A kettő különbsége egy egyszerű kivonás alapművelettel 32.000 Ft.

Valójában a bruttó értékekkel számoltunk, hiszen az SZJA tartalmat csak egy év múlva lehetne visszaigényelni, addigra meg Polt Peti leporol valami Sukorósat, és úgysem ezek lesznek hatalmon, ezért a jelen kérdésben ez nem releváns.

Kérdés van-e?

Igen, szóvivő úr, nekem lenne, hogy mi a kapcsolat Gyurcsány és Bajnai közt? Erre nem tér ki a bizonyítás!

Nos, nem is kell, mert ez axióma! Nem látta azt a rakás plakátot a városban, hogy együtt tették tönkre, egyszerebbőlelégvolt? Mégvalaki kíván kekeckedni?

Nekem lenne egy észrevételem. Itt a tanulmány 2. mondata az, hogy „A tanulmány a BI és a TÁRKI véleményét tükrözi, a benne foglaltak nem feltétlenül esnek egybe az Alapítvány álláspontjával.” Eszerint a csökkentés nem is Bajnai szándéka, csak a Tárki úgy khrrrrrrrmmmm ughhhhhhh.

Köszönöm Őrmester úr! Hogy ne hagyjak kételyt senkiben, elmondom, hogy a váratlan rosszulléte miatt távozó úr észrevétele egyáltalán nem cáfolja a bizonyításunkat, ugyanis a „benne foglaltak nem feltétlenül esnek egybe” kifejezés arra utalna, hogy feltétlenül nem lenne azonosság, de fel van téve a honlapra az egész, ezért a „nem feltétlenül” rész nem teljesül. Éééértem? Vagyis Bajnai akarja csökkenteni 32.000 forinttal a minimálbért. Van még kérdés ... ? Jó. Akkor megköszönve a figyelmet búcsúzom, ne felejtsék, együttettéktönkre ésebbőlegyszerelégvolt, találkozunk egy hét múlva, amikor levezetjük, hogy miként lehetséges egy országos óriásplakát kampányt finanszírozni két aktivista fél napi munkája, 5 energiatakarékos izzó és két kiló brokkoli segítségével. Tartsanak velünk!

114. Menni fog!

2013.01.24. 10:06

- EMBER! MAGA NORMÁLIS? EZ EGY SZTRÁDA!
- Tudom, azért vagyok itt. Jó napot kívánok!
- EMBER! MAGA KIÁLLT EGY SZÁGULDÓ 40 TONNÁS KAMION ELÉ!
- Aaa, köszönöm, asszongya 40 tonna, ezt ide, hmmm, C oszlopba be is írtam, D oszlop, rendszám... okké!
- EMBER! TŰNJÖN MÁR ELŐLEM! KOCKÁSRA FÉKEZTEM MIND A 16 GUMIMAT, ÉS MÉG EL IS KÉSEK!
- Pillanat, kérem, én itt dolgozom! Én szedem az e-útdíjat!
- Micsodát?
- Az elektronikus kilométer-arányos útdíjat!
- Elektronikus?
- Igen kérem, nézze, ezt a táblázat sablont Ekszellből nyomtattam. És van egy zsebkalkulátorom is zűrös esetekre. Meddig tetszik a sztrádát igénybe venni?
- Nagykanizsáig.
- Látja, máris itt egy zűrös eset: háromjegyű számok. Nagykanizsa, ööö, 205-ös, mínusz most vagyunk ez itt a hatvankettes kő. Nézzük csak, 143. Hú és még szorozni is kell a táblázat szerint. Basszus, kifogyott a tollam. Tud adni egyet kölcsön?
- Vért, ne adjak?
- Nem jó, pirossal már a büntetést kell írnom.
- Azt meg miért?
- Nézzük csak! Ön ráhajtott a sztrádára a 60-as kőnél, tehát két kilométert bliccelt.
- Mégis, hol fizettem volna, ha maga csak itt kezdett el öngyilkost játszani?
- A VII. kerületi irodában, munkanapokon 10 és 16 óra közt előre is fizethetett volna, de Ön ezt szándékosan elmulasztotta!
- Nem is jártam Pesten! Meg oda be sem hajthatok!
- Hát ezzel nem, de van tömegközlekedés is!
- Ez botrány! Úgy szednek útdíjat, hogy se leállók nincsenek kiépítve, se mobilfizetési lehetőség, se egy nyamvadt rendszámleolvasó kamera?
- Kamera az van, csak nem működik. Az elektromos művek pont a karbantartó Józsit rúgta ki a 10% rezsicsökkentésre spórolva.
- Ki csinálta ezt a nevetséges rendszert?
- Kérem, ez állami. A közbeszerzés után visszalépett a nyertes. A határidő meg sürgetett, szóval ez még ilyen átmeneti. Összesen tetszik fizetni 12.513 forintot.
- Itt van, vigye!
- Apró nincs? Nem tarthatok magamnál váltópénzt, biztonsági okokból.
- Tartsa meg!
- Ó, köszönöm! Amúgy mi az a nagy piros dolog ott a hátsó kereke fölött?
- Nincs ott semmi!
- De, jöjjön ide, ez itt egy roncs Zsiguli. Tudja mit jelent ez?
- Túl nagyot fékeztem!!!
- Nem. Plusz egy tonna. Át kell számolnom a díjat 41 tonnára.

113. A kísérlet

Címkék: kétharmad

2012.12.14. 12:16

JEGYZŐKÖNYV

2. kísérlet:

Az orangutánnak felolvasott állítás:
„ Az ország minden problémájának oka az elmúlt nyolc év szocialista-liberális kormányzás.”
Reakció:
Az orangután a „nyolc év” kifejezésnél rácsapott az „elhiszem” majd a „nyilvánvalóan” gombokra, ezért az indoklás részt nem is olvastuk fel neki.
A kísérlet sikeres.

3. kísérlet:

Az orangutánnak felolvasott állítás:
„A kormányváltásig a szocialisták a végletekig eladósították az országot, és minden tartalékot feléltek.”
Reakció: Az orangután a szemöldökét ráncolja.
Felolvasott indoklás:
„A háromezer-milliárd forint magánnyugdíj vagyon nem tekinthető megtakarításnak, mert kereskedelmi bankoknál volt letétben.”
Reakció: Az orangután a „ne má’!” gomb körül matat. A harmadik 120 Voltos sokkolás után elveszi a kezét onnan.
„A Mol részvények vásárlása nem IMF maradványból történt, hanem egy titkos (hiszen még kép sem készülhetett róla) Orbán-Putyin találkozó háttéralkujának következménye, a pakettet az oroszok ingyen, ajándékba adták.”
Reakció:  Az orangután a fejét fogja. Nyilván az elektrosokk hatása.
„A jegybanki tartalék megegyezik a 2002. tavaszi adattal, akkor is pont egy darab jegybank volt”
Reakció: az orangután a homlokával többször lecsap a „nyilvánvalóan” és a „gondolom, így lehet” gombokra.
A kísérlet sikeres.

4. kísérlet:

Az orangutánnak felolvasott állítás:
„Az ÁFA kulcs 27 %-ra emelése nem megszorítás”
Reakció: Az orangután a rácsot rázza durván. 200 milligramm válium hatására leül.
Felolvasott indoklás:”A megnövelt forgalmi adó az eltitkolt jövedelmeket bünteti, a költségvetési bevétel-növekedésből a munkára rakódó járulékok csökkentése történik, ez munkahelyteremtő hatású és beindítja a növekedést, ami mindenkinek érdeke.”
Reakció: Az orangután arccal az „elhiszem” gombra borul, és hangosan hortyog.
A kísérlet sikeres.
Megjegyzés: legközelebb 100 milligramm is elég lesz.

5. kísérlet

Az orangutánnak felolvasott állítás:
„A 2013-as év GDP növekedése plusz egy százalék körül alakul.”
Reakció: Az orangután megpróbál a „hazugság” gombhoz nyúlni, de láthatóan emlékszik tegnapról, hogy annak a felülete 600 Celsius fokra van hevítve.
Felolvasott indoklás:„Az egy kulcsos adórendszer hatására a zemberek a náluk maradó százmilliárdokat most már nem hiteltörlesztésre fordítják, (hiszen a végtörlesztés és az árfolyamgát intézménye ezt segíti elő,) hanem a belső fogyasztásra, ez felpörgeti az ország gazdaságát.”
Reakció: Az orangután a bilincsét rángatva próbál hozzáférni a távoli „hülyeség” gombhoz. Dühödt csapkodásba kezd, észre sem veszi, hogy rálép a „nyilvánvalóan” gombra.
A kísérlet sikeres.

6. kísérlet

Az orangutánnak felolvasott állítás:
„A felsőoktatásban semmiféle tandíj nincsen, a diákhitel miatt az oktatás ingyenes, a tanulók érdeke, hogy...”
Reakció: Az orangután letépi a rács ajtaját, az asszistenst fellöki és a torkára térdel, majd megeteti vele az első kísérlet jegyzőkönyvét. A többit megmentettük. Most az asszisztens fejét a rácshoz ütlegeli. Majd a gombokhoz. Ezzel megnyomja az „elhiszem” gombot is.
A kísérlet sikeres.

Megjegyzés: Az orangután elment az okmányirodába útlevelet intézni. Új alany szükséges.

112. Adónem

Címkék: adó

2012.11.27. 12:21

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint egy újabb adónem kerülhet be januártól az adótörvénybe. Folytatódik a világviszonylatban jelentős trendek megadóztatása: a tranzakciós illeték és a népegészségügyi termékdíj után a GangNam Style nevű táncra kivetett adóval. Magyarázatképpen közölték, hogy ez a tánc aránytalanul terheli a térd, és a bokaízületeket, és nem javítja a vérkeringést, így a társadalombiztosítás számára egyértelműen negatív hatásokat rejt. A chipsadó logikájával így a kockázatosabb életvitelt folytató állampolgároknak nagyobb részben kell hozzájárulniuk a költségekhez.

Az adó kulcsa biztosan 16% lesz. Hogy az adóalapot mi képezze, abban még nincs végleges álláspont, a munkaanyagban minimálbér a tánctevékenység időtartamával arányos része szerepelt. Félő, hogy így lehetőség van a szürkegazdaság térhódítására azáltal, hogy dupla sebességgel játsszák le a zenét, hogy hamarabb a végére érjenek a koreográfiának. Emiatt lehetséges, hogy a törvényjavaslatba már úgy kerül bele, hogy a tánc közben megtett lépések mindegyike 3 forint (+ÁFA) adóalapot képez. Ehhez előírnák, hogy minden hivatásos és hobbi táncos be kell szerezzen egy a NAV által hitelesített, és a központi szerverrel online kapcsolatban lévő mozgásérzékelő webkamerát.

A kormányszóvivő szerint az intézkedés nem jelent plusz terhet az embereknek, hiszen az összeget a három vagy több gyermekesek az SZJA-ból viszaigényelhetik, továbbá kedvezményt kapnak a 3 év alattiak és a 90 év felettiek. Ezt az adót aztán tényleg nem lehet továbbhárítani, csak az fizet, aki ugrál.

A kedvező hatások között számítanak az értékes hagyományokat ápoló magyar néptáncok szélesebb körű elterjedésére, hiszen az továbbra is adómentes marad, legalábbis 2013-ban mindenképp.

A Minisztérium számításai szerint a központi költségvetés bevételében ezzel az intézkedéssel 3,5 – 187,2 milliárd forint közti növekedés várható.

111. A hét szűk költségvetés

Címkék: árfolyam úszt

2012.11.23. 09:55

- Halló, Gyuri?
- Halló, Viktor? Na, hogy megy a tárgyalás?
- Pocsékul. Képzeld, ezek kevesebb pénzt akarnak adni, mint 2007-ben...
- Hát igen, számítottunk rá. Mennyivel?
- Harminc százalékkal.
- Az sok?
- Gondolom. Nincs nálad egy számológép?
- Főnök, a telefonodban is van! Nézd, ott az a piros gomb...#bíííp# ... na az mellett van a ... #bíp-bíp-bíp# ...halló?
(...)
- Halló, Gyuri? Megszakadt a vonal.
- Halló, főnök! Időközben kerítettem egy számológépet. A biztonsági őrnek volt egy. De nem is ez a lényeg... kit érdekel az a harminc százalék, ha ebben a hétéves ciklusban a magyar GDP nyolcvannal fog növekedni?
- Gyuri ne szórakozz velem! Teszek a GDP-dre... Ezek kevesebb pénzt akarnak adni Nekem, mint 2007-ben Gyurcsánynak! Érted a problémámat? Ez így semmiképp nem maradhat!
- Óóó! Gyurcsány menyit kapott?
- 8000 milliárdot.
- Forintot?
- Gondolom. Miért mondta volna Euroban, ha forintra átváltva többnek hangzik?
- Viktor, te egy zseni vagy!
- Tudom. Most miért?
- Te most arról tárgyalsz, hogy mennyi pénzt adnak Euróban, igaz?
- Ja.
- Viszont Gyurcsány Forintról beszélt! Egyszerű ez, tudod szimplisziti! Kell kreálnunk egy 30%-kal gyengébb árfolyamot, és beérted Fletót!
- Na, ez jól hangzik. Nem hiába vagy a jobb kezem.
- Sőt, tulajdonképp elég egy 20% gyengítés, ha te netalántán kicsit puhítasz a kommunikációdon, és Moszkva meg Phenjan helyett valami kedvesebb dologhoz hasonlítgatod Brüsszelt. Meg pihenteted ezt a gyarmatos motívumot. Menni fog?
- Gyuri, ezen már túl vagyunk. Amíg a kétharmaddal meg a fülkeforradalommal jöttem nekik, addig 40%-ról beszéltek. Ez a 30% csökkenés a csúcs, amit ki tudok puncsolni.
- Hmmm. Értem. Na akkor számoljunk! Van itt egy táblázat, hogy mire mennyivel reagál az árfolyam, mond, mit tegyünk, én mondom, hogy az hány százalék csökkenést ér.
- Hú, ez jó! Nem hiába tartod azt a sok szakértőt! Akkor mondjuk Lajos nyilatkozik egy olyat, hogy a helyzetünk a göröghöz hasonlít. Ez mennyit ért 2010-ben?
- Három százalékot. Kezdésnek jó, de kell még. Valamit mondjunk Simorra is, az be szokott válni!
- Jó, akkor a Hírlap szivárogtassa ki, hogy Ambrus lesz az utódja. Tudod, a viszkis!
- Pazar! Ez hét százalékot is érne. Már csak húsz kell.
- Aztán gyomrozzuk meg kicsit az exportot.
- Gripenekkel szőnyegbombázás az Audi gyárra?
- Ilyen is van a táblázatodban?
- Nincs, ez saját ötlet.
- Akkor simán csak vessünk ki rájuk valami szektorális luxusadót! Úgy 600 milliárdot. December hónapra. Januártól meg még kitaláljuk.
- Pompás, főnök! Ez odacsap! Export kinyírva, ez 12 %-ot ér. Célegyenes!
- Mi van még, amit bevethetünk? Tegyük rá a kezünket a magánnyugdíjakra?
- Az már tavaly megvolt, főnök.
- Ja, tényleg. Kár! És a privát folyószámlák?
- Gondoltam rá, de a forintárfolyamot csak a meglepő intézkedések gyengítik. Ezt a piac már eléggé beárazta, szóval nem nagyon használ.
- Ismerjük el az IMF tárgyalás teljes kudarcát! Az hány százalék lenne?
- Ezután a plakátkampány után? Mindenki tudja, hogy a telefont sem veszik fel, ha le nem tiltom a számom...
- Hát, Gyurikám, akkor nincs mit tenni. Neked kell benyújtanod a lemondásodat. Egy bukott gazdasági miniszter csak ér 8%-ot?
-Várjál, keresem! Ó! Itt azt írják, hogy akkor a forint kb. 20 százalékot ...
- Ó az elég lesz!
- ...erősödne.

Free Palesztina!

Címkék: Címkék

2012.11.22. 01:30

Igazából nem akartam ezt a posztot megírni. Semmi vicces nincs egy háborúban.

Vona Gábor más tészta, azzal, hogy ő zászlajára tűzte a szabad Palesztina eszményét, és elítélte az izraeli terroristákat, úgy gondoltam, hogy a kész röhej megvolt. Állításai viszont nem hagynak nyugodni, és kénytelen vagyok pár kép mentén kommentálni. Az utolsó egy igazi sajtófotós szenzáció, csak erős idegzetű felnőtteknek.

A képeket az ATV.hu-ról csórtam.

gaza1_1.jpg

1. Gázából induló rakéta fénye világítja meg az előzőleg indított rakéta füstjét. Ami látszik a képen, hogy egy kb. tízemeletes lakótömb közvetlen közélében van az indító állvány, de körülötte is minden irányban lakóházak. Nem látszik a képen az izraeli helikopter, ami tizenöt másodperc múlva útnak indítja a távirányított ellencsapást, ami megkísérli a szerkezet beolvasztását anélkül, hogy a térképet újra kelljen rajzolni. Nem tudom, hogy a pilóta mögött a tüzér rendelkezik-e nőgyógyász diplomával, de itt szüksége lenne rá.

Eközben a rakétaindító álvány mellett állók azon morfondíroznak, hogy ne csavarják-e feljebb két fokkal a dőlésszöget, hátha úgy mégis eltalálják Tel-Avivot.

gaza2.jpg

2. Sikerült valami katonai célpontot eltalálni! Na jó, a rakéta csak Rison Lecion városáig ment, de mivel ebben a házban több iskolás korú is lakik, akik pár év múlva megkapják a behívóikat, ezért ez egy igazi katonai célpont. Legalábbis odaát így vélték.

 gaza3.jpg

3. A Hamasz vezetőt ebben az autóban érte utol a sorsa. Gázában találta el az autóját egy izraeli rakéta. Vajon ezt meg egy asdodi lakótelepen összegányolt kilövő állás mellett egy a szögmérővel pepecselő zsidó terrorista lőtte ki, és ilyen őrült szerencséje volt? Nyilván van aki ezt elhiszi, én nem. Jellemző a célzás precizitására, hogy a kocsi reflektorának lámpabúrái, és az első kerekei még a bontóban pénzzé tehetőek.

gaza4.jpg

4. A Hamasz főhadiszállása is meglepő módon lakóövezetben volt. Nem tudom mitől dőlt össze úgy, hogy a szomszéd ház tetején a vízmelegítő napkollektor sértetlen, a kép jobb oldalán, a tűzoltóautó mögötti házban pedig épek az ablakok... Szerintem senki ne jöjjön azzal, hogy ez egy 5 megatonnás atomcsapás volt, mert kételkednék.

gaza5.jpg

5. Sok vád éri a palesztin sajtót, hogy berhelt képekkel próbálja a világ közvéleményét Izrael ellen fordítani. Ez a kép a twitteren, mint sebesült palesztin kislány járt körbe. Hamisítás-e, vagy sem, én azért a férfi mellényéről leretusáltam volna a héber (gyk: nem arab) feliratokat, hátha valaki elgondolkodik, hogy mit csinál az izraeli mentős Gázában.

Végül egy brutális kép, kissé konszolidált vágással. Ebben minden probléma benne van Gázával kapcsolatban:

gaza_sok.jpg

6. Gázavárosban a Hamasz hős harcosai motoroznak. A középső motoros kötele a teljes képen valójában egy frissen tarkón lőtt palesztin férfiben végződik. Valamiért jó ötletnek tartják, hogy egy a buszról lerángatott polgártársukat fejbe lőve megmutassák a városnak. Mert ez egy Izraellel kollaboráns gázai férfi. Állítólag.
Namármost, ha valaki feltenné a zavarba ejtő kérdést, hogy hol az ügyészség, aki elrendelte a letartóztatást, hol a rendőrség, aki elfogta a vádlottat, hol a bíróság, aki meghallgatta a védőt, és ítéletet hozott, és hol a hóhér, aki végrehajtotta, én erre mondhatnám, hogy nehéz kérdés. Pedig nem az. Mind ott vannak a képen, a motorokon ülnek. Fegyverük van, tehát azok.

Gázaváros Izrael 2005-ös kivonulásával megkapta az esélyt, hogy megmutassa a világnak, hogy képesek az önkormányzatra. Ennek az lett a vége, hogy köztörvényes gyilkosok mondják meg ki az áruló, és ölnek meg bárkit, bárhol, következmények nélkül. Még az arcukat sem kell eltakarják. Náluk a fegyver, miért kellene?

Szabad Palesztinát? Nélkülük, igen.

süti beállítások módosítása