2. Hajszíni bírság

Címkék: közlekedés

2010.11.29. 12:48

2010.11.22. 11:54

Amikor a rendőr rám mutatott, majd az út szélére, még csak azon bosszankodtam, hogy most aztán tényleg elkések. Alapvetően szabálykövető magatartású vagyok, és épp 25-tel haladva küzdöttem, hogy ez az roncs itt alattam írásbeli kérvény nélkül is vegye be a harmadik fokozatot. Próbálkozásom ezennel félbeszakadt, leálltam.

- 'potkívánok, közúti ellenőrzés, kérem a jogosítványt, forgalmi engedélyt, személyit, zöldkártyát, kötelezőbiztosítást, TB és adókártyát! - Kezdte a közeg egy levegővel.
Valami ekkor azt súgta, hogy nehéz napom lesz.
- Tessék. Meg lehet kérdezni, hogy a TB és az adókártya miért kell?
- Meg. - vártam a folytatást Nem jött, a rend éber őre a forgalmit nézte.
- Az adókártya miért kell? - erőltettem.
- Az APEH meg a VPOP össze lett vonva, nyomozati jogkörrel. Mi meg nyomozunk.
Ezt ugyan nem értettem, de kezdtem úgy érezni, hogy nem bölcs dolog szóval tartani, mert az nem gyorsít az ügyemen. Vártam.
- Azt ugye tudja, - kezdte azon a jól bejáratott hangján, mely törvényszerűen egy ötjegyű számban fog végződni - hogy ebben az utcában megállási tilalom van hatályban? - már lapozta is a csekkfüzetét.
- Nem is álltam meg, csak amikor utasított. - véltem jogosan.
- Igen, de ráutaló magatartást tanúsított. - érkezett a kikezdhetetlen határozottság.
- Micsiná'tam? - nyeltem félre.
- Nyilvánvalóan le akart parkírozni a járdára, mert lassú tempóban haladt és a járdát nézte.
- A sebváltóval küzdöttem, nem vette be a harmadikat. Azért néztem jobbra le! Egyáltalán hol van ez a Kreszben? Változott?
- Áááá, szóval nem tudjuk a Kreszt! Közben meg a'tókázunk! Tájékoztatom, hogy a Kresz jogértelmezése változott, bizonyos balesetveszélyes magatartások esetén külön megítélések is lehetségesek, mint a tilosban parkolás kísérlete, záróvonal átlépés előre megfontoltan, csoportosan elkövetett gyorshajtás, követési távolság be nem tartása különleges kegyetlenséggel. - sorolta, láthatóan nem először.
 Ez az utóbbi volt az, ami fellelkesített. Ezek szerint büntetni fogják a 20 milliós, földutat sose látott terepjárót, mely a sztráda belső sávjában közvetlenül a csomagtartódnak simulva lép ki a hipertérből, és 400 Watt fénnyel tudatja veled, hogy van 2 másodperced eltakarodni az útjából, és ha fékezni mernél, akkor mind a két tonna krómacéllal rád tapos. Teheti, mert csak a combvastagságú rácsáról karcol le a tetőlemezed néhány rászáradt vércseppet, és a 16 légzsákjából esetleg a talpmasszírozó nyílik ki. Mást nem tudtam tenni ellenük, mint kiragasztottam egy matricát a csomagtartóra, hogy "50 kiló trotil a csomagtartóban!", de úgy tűnik ezek olvasni sem tudnak.
- Ez itten nem szabványos! - rántott vissza a valóságba az újabb számsorban végződni tervező mondat. A jó hír az volt benne, hogy a csekket mégsem kezdte el írni a lassú haladásom okán. - ez a gumi itt 2,8 barig fújható, a jobb első viszont 2,6-ig. A két keréknek egyformának kell lennie! Különben képes és két különböző nyomású abronccsal talál közlekedni, ami balesetveszélyes.
- De biztos úr, mindkettő 2,4-re van fújva. Ilyen alapon megbüntethet azért is mert az autóm tud 120-szal is menni! - vettem célba a logikáját.
- Na csak ne adjon ötleteket, anélkül is meg tudom büntetni! - böködte meg ujjheggyel a gumit. Felállt. Elhatároztam, hogy most már nem lepődöm meg semmin.
- Kérem a mobiltelefonját! - hagyott engem tévedésben a tag.
- A telefonomat? Miért?
- Ellenőrzöm a híváslistáját, hogy nem telefonált-e vezetés közben. Addig keresse elő a pótizzó-készletet.
- Honnan gondolja, hogy van nálam mobil?
- Ne izéljen, ebben az országban csak Orbán Viktornak nincs. Na, ide vele!
Odaadtam. Gondoltam, hogy nem fog örülni.
- Ez ki van kapcsolva! Ne szórakozzon, mert előállítom a nyomozás akadályozása miatt! Aztán hívhatja az ügyvédjét, ahogy tudja!
- Lemerült. Már reggel. - pontosítottam, mielőtt megbilincsel, hogy a "telep gyenge" hangjelzéssel megkülönböztető jelzést imitáltam jogszerűtlenül.
- Na jó, nézze nekem valamiből tankolnom kell. Előttem még 5 óra járőrözés, a mutató a pirosba', szóval tessék itt a csekk, hadd ne keresgéljek tovább, mert a végén még ki kell hívnom a terrorelhárítókat a csomagtartó matricája miatt, az meg kinek lenne jó, ugye. - közben ezerrel körmölt. - Tessék.
 Kezembe nyomott egy csekket 41.812 Ft-ról. Ez némileg váratlan volt, magamban már fogalmaztam ebbe a blogba a "nyomasztóan sok nullára végződő" vagy hasonló fordulatokat. Adott egy tollat, hogy ott írjam alá, amivel elismerem, hogy úgy volt, ahogy majd föléírja.
- Azt megkérdezhetem...ő, nos, kérem mondja meg, hogy ez itt milyen összeg!
- Helyszíni bírság. Átlagolt érték.
- Mit átlagol?
- Jajj, ne akadékoskodjon már! A Parlament szerint 100.000 forint is lehet, a Belügyminiszter utasítása szerint legfeljebb 30, a Felügyelet meg 60 nap alatt hoz állásfoglalást. Ezeknek a súlyozott közepe.
- Súlyozott.
- Az. Van egy képlet, amivel kiszámolták. A Teve utcába bemegy, ötezer illetékért megmutatják. Ha kérdése van, elmegy a Műszaki Egyetemre, mert ott van egy tanszékvezető, aki ért hozzá.
- És ha én ezt nem írom alá?
- Akkor feljelentés, de én ezt nem javaslom.
- Miért?
- Mert akkor a főkapitány képlete lép életbe, aki 130 kiló.

A bejegyzés trackback címe:

https://emiksz.blog.hu/api/trackback/id/tr312480973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása