86. Ötös elnök

Címkék: schmitt

2012.04.04. 10:33

 

Nem tudom miért jó a kormánypártnak, hogy megismételje a Gyurcsány lemondása utáni szoci blamát, amikor addig tűnődtek az utód kérdésén, amíg a sajtó következetesen felsorolta a "politikus" szóra kapott 120.000 Google találat mindegyikét, mint egészen biztos forrásra alapozott egészen biztos kormányfőt, hogy senki se emlékezzen arra, hogy hivatalosan a koalíció talán ha három embert kérdezett meg, mire Bajnai bólintott.
A jelen vezetés úgy döntött, hogy nem ad gyors választ arra, hogy ki is legyen a következő államfő. A sajtó hadd szórakoztassa kicsit a népet, mielőtt Orbán kimondja (vagy egy képeslapra felírja) a nevet, amit már két hónapja kiválasztott. Talán ennek az az oka, hogy a Nézőpont intézet mérést akar elvégezni, hogy kinek van 70 % feletti népszerűsége (nyilván minden Fidesz-politikusnak).
Jelenleg minden jel arra mutat, hogy a Tolkien / A. C. Clarke / Hemingway műfordító 56-os hős, az akadémikus, az alkotmánybíró, és az olimpiai bajnok sorát egy civil sikereket maximálisan nélkülöző ex-pályakezdő és leendő nyugdíjas politikus folytatja.
Pedig vannak még remek lehetőségeink. Nézzünk néhány lehetséges államfőt:
A sort Sólyom Lászlóval kezdtem volna, ha őt a törvényhozás menetéből teljesen kigolyózott, ezért a szórakoztatóipar felé kacsingató MSZP már nem dobta volna be. Ő persze alkalmatlan arra, hogy megfeleljen egy kormánypártnak, őt eleve csak az aktuális ellenzék szavazhatja meg, mert 1, ért hozzá, 2, ötletei vannak.
A következő jelöltem Kertész Imre lenne, Nobel-díjas elnökünk még úgysem volt. Ami ellene szólna, hogy zsidó, ergo a nemzet egységét nem tudná megteremteni, mert csak 73%-unk utálná emiatt. Viszont az IMF tárgyalások felgyorsulhatnának.
Ha ismert, népszerű emberre vágyunk, akkor remek választás Dukai Regina. A facebookon 73.000 rajongója van, ezzel a kormányfő után a második legjobb politikus lenne. A parlamenti közvetítések nézettsége javulna, ami extra reklámbevétel az állami TV-nek. Az emeleti páholyba száműzött sajtófotósok sokkal hangulatosabb képeket lőnének róla, mint egy kopaszodó Orbánról. Dukai sajnos még nincs 35 éves, ezért közjogi akadályok vannak vele, de egy Alaptörvény módosítás csak nem lehet akadály...
Sas József jelöltségét több ok is alátámasztaná. Megszólalásain, írásain ugyanúgy tudnánk röhögni, mint az elődjénél, anélkül, hogy ez ciki lenne. Felvállalhatnánk, hogy a Parlament egy kabaré, ahogy eddig is volt, csak ezt így már rendben levőnek tekinthetnénk. Az, hogy Sasnak volt némi afférja az adóhivatallal, az lényegében előny, mert ezzel megtestesíti a nemzet egységét.
Nicolas Sarkozy ideális elnök lenne, már bizonyított, hogy tudja csinálni. Habár nem tisztázott, hogy magyarnak számít-e, de manapság úgyis bárki szavazhat a magyarországi választásokon, ha jobboldali és magyarnak vallja magát. Sarkozy a felmérések szerint rövidesen úgyis rengeteg szabadidővel fog rendelkezni, és talán kicsit tudna javítani szétc5eszett brüsszeli renomén.
Matolcsy György jelölése ugyan ellentmond annak a szempontnak, hogy ne válasszunk civilként semmiben nem bizonyító figurát, de az államfői kinevezése melletti óriási előny lenne az összeférhetetlenség. Tehát, hogy a miniszteri tárcát le kellene adnia. Oda meg nála alkalmasabb személyt könnyebb keresni, mint elnököt. Akár találomra is.

A bejegyzés trackback címe:

https://emiksz.blog.hu/api/trackback/id/tr614362831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása