Hogyan lehet jól kommunikálni azt, ha a vörös szőnyegen sétálva, a konstans tapsviharhoz szokott egóval egyszer csak váratlanul belelépsz egy kisebb halom trágyába?
- Lehet azzal próbálkozni, hogy a takarítószemélyzet nem volt a helyén. A felelősöket megkeressük, és kirúgjuk.
- Megérne a megfontolást az is, hogy valakik direkt és rossz szándékból tojtak az utunkba. A felelősöket megkeressük, és megnevezzük.
- Csökkenthető a kellemetlenség, ha úgy vezetjük elő, hogy ez csak egy kis száradt pincsiürülék, igazából alig látszik, és nem is büdös.
- Elő lehet húzni akár a statisztikát, miszerint ennyi őrült sok siker után a nagy számok törvénye alapján is kell egy pont, ahol becsúszik a gebasz, nem vagyunk tökéletesek, estébé.
- Talán az igazsághoz az is közel áll, hogy nem a megfelelő irányba halad a bársonyszőnyegünk. Az útirányt újragondoljuk.
- Önkritikusan lehetne azt mondani, hogy hibáztunk és tanultunk belőle.
Tovább haladva, rögtön egy újabb kakiba lépve azért a verbális mozgástér drasztikusan lecsökken. És a nyomás is nő, hogy mondjunk már valamit. Főleg ha az első után az maradt az álláspont, hogy:
7. Kussolsz! Miféle trágya?
Forrás: fidesz.hu, 2012. október 8. 11:00, tehát Sopron után fél nappal. Ezek után persze nem meglepő, hogy Sopron ügyében is lapítás van folyamatban:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.