Tévéaktív szennyezés

Címkék: kacsa energia

2011.03.17. 11:58

 Elöljáróban rögtön leszögezném, hogy ez a bejegyzésem rendhagyó, aki a blogomra jellemző szatirikus belpolitikai élcelődést szeretne, az most nyomjon egy piros ikszet a sarokban, mert ebben a posztban dühöngeni fogok a japán atomerőműből kiszabadult, és a Földet többször körülszáguldó, sugárzó emberi butaságon.

 Azzal kezdeném, hogy abban a kiváltságban volt részem, hogy a 25 éves rekorder oroszlányi központú földrengés percét egy budapesti panel tízedik emeletén egy gurulós irodai székben tölthettem. A 4,7-es erősségű mozgás epicentrumától kb. 70 kilométerre az öt kis kerék megindult alattam, fél másodpercig azt hittem, hogy valaki nesztelenül mögém lépett és meglökött. Felállva éreztem a talpam alatt hintázni a padlót.
Ha valaki nem tudná, a Richter-skála logaritmikus, azaz minden fokozat lépés tízszerezi a felszabaduló energiát. A négyegészsoktól a nyolcegészsokig 4 fokozatlépés van, azaz egy japán rengés tízezer (!) oroszlányit ér. Ha valami tektonikai képtelenség okán Budapestet találná meg egy majdnem (?) kilences fokozat, akkor ne legyen illúziónk, a tájkép csúnyább lenne az 1945 tavaszán tapasztaltnál. A téglaépületek kártyavárként omlanának össze, a panelek közül a szerencsésebbek életveszélyes kategóriájú lakhatatlanokká válnának.
Fukushima megkapta. A hírek most mégsem arról szólnak, hogy keresik a törmelékhalom alatt a reaktort, hanem arról, hogy mindent megpróbálnak, hogy a civilizáció által használt legnagyobb környezetkárosításra képes anyag a 'vödörrel' együtt kivehető állapotban maradjon. Persze nem véletlen, a világon minden atomreaktor több méteres betontömbben üzemel. A mi paksi kis játékszerünk is. Ne felejtsük el, hogy a hidegháborúban tervezték és építették. Minimál elvárás volt, hogy repülőgépről, hagyományos bombákkal ne lehessen a hasadóanyagot kirobbantani. Azt már vizsgálták, hogy egy 6,5-ös földrengés kárt okozna-e a válasz az volt, hogy nem.
 
Friss hír volt tegnap, hogy vezető európai politikusok miket nyilatkoznak az öreg kontinens erőműveinek jövőjéről. Vizsgáljuk meg, állítsuk le, stb. Persze, politikai nyomás. A választópolgár azt nézegeti a tévében, hogy egy bazi, gombára emlékeztető füstfelhő emelkedik a japán létesítmény felett, és persze kiteszik az egyenlőségjelet a "robbanás történt az atomerőműben" és az "atomrobbanás" szintagmák közé. Pedig. Most értekezhetnék hosszan, hogy láncreakcióból következő robbanás elemi feltétele a megfelelő mennyiségű és minőségű hasadóanyag egy helyre préselve (kritikus tömeg). A reaktorokban használtnál lényegesen dúsabb urán, vagy a csak bombákban használt plutónium. Uránból minimum 56 kilogramm. Az sem úgy, hogy elkezdem egymásra lapátolni az uránkapszulákat, és egyszer csak bammm, és lehet újra rajzolni a térképet... ha lassan pakolom, a láncreakció éledezésével termelődő hő begyújtja a nadrágszáramat, megolvasztja az edényemet, és az egész manna szanaszét folyik. A Manhattan-tervben összegyűlt n+1 darab Nobel-díjas is hetekig azon tanakodott, hogy miként lehet a plutóniumot trotillal úgy összerobbantani (nem szét, arra minden alkaidás képes), hogy a hasadóanyag a másodperc milliomod részéig egyben maradjon, és létrejöjjön láncreakciós maghasadással az az iszonyat energiamennyiség, amelyik bármely épületet elpárologtat, és öt kilométerről még hanyatt löki az operatőrt, vállán az olvadozó lencséivel.
Ha valaki most azzal jön, hogy pici atomrobbanás volt Japánban, az kérem, hogy a tekerje vissza a posztot a kritikus tömeg fogalmáig (nem véletlen, hogy atom-kézigránát nem csak az erősen korlátozott felhasználhatóság miatt nincs, ennek fizikai akadályai is vannak)! Aki ezzel nem próbálkozik, azt kérem, bólintson arra, hogy atomreaktorban matematikai képtelenség egy véletlen atomrobbanás bekövetkezése.
Ettől még persze nincs minden rendben. Jöhet a kettes számú pánik, Csernobil. Ott sikerült akkora környezeti katasztrófát produkálni, hogy egy kisebb atombomba is egészségesebb lett volna. Mivel divat a mostani eset és az akkori közé fércelni az egyenlőségjelet, ezért hadd hívjam fel a figyelmet néhány érdemi különbségre:
Csernobilban:
1. Működő reaktorral kísérleteztek, az automata vészleállás kiiktatásával.
2. A túlhevüléskor lecsapott Nagy Piros Gomb is hatástalan volt, mert addigra a neutronfogó rúd a hőtől meggörbült, és nem fért be a helyére.
3. A leginkább kézzel fogható eltérés pedig az a néhány tonna szén, amely a láncreakció fenntartásához szükséges neutronlassító feladatot töltötte be, és a túlhevült reaktor azonnal begyújtotta, majd porig égett, és a felszálló meleg levegő a csillagos égig vitte a durván urántartalmú hamut.
 
Ehhez képest a japán reaktorok vészleállása előírás szerint megtörtént. Hasonlóan a mi kis paksi erőművünkhöz, ez sem tartalmaz szenet, hanem vízzel lassítja a neutronokat. A gondot most két dolog okozza: a vízhűtés rendszerét a földrengés és a cunami megrongálta, ezért a már leállított reaktor inaktív hőtermelése azt okozhatja, hogy megolvad a hasadóanyag, és ki tudja merre folyik szét. A dolgot bonyolítja a keletkező hidrogéngáz, mely a levegővel keveredve berobban. Igen, ez tud gombafelhő alakot okozni, mint minden olyan gyorslefolyású kémiai reakció, melynél nem a gázfejlődés a jelentős, hanem a termelt hő. Mivel ennek a robbanásnak a gázfejlődés hiányában korlátozott a romboló hatása, ezért a reaktorburkolat ezt kevésbé sínyli meg, mint a belülről érkező meleget. Természetesen a közelben tevékenykedő munkásokra ez épp elég fenyegetést jelent, ezért és a sugárveszély miatt kénytelenek távolabbról trükközni helikopteres és vízágyús megoldással a hűtésben.
 
Ami a japánok példás bátorságáról és összefogásáról elmondható, azt nálam alkalmasabbak már megtették. Én itt csendben drukkolok annak, hogy minél kisebb károkkal sikerüljön lehűteni a fortyogó ördögöt. Amellett viszont nehéz elmenni, hogy lassan a csapból is elkezd ömleni az óda a tiszta energiák utáni vágyról és a hőbörgés a gaz energetikai lobbi ellen. A hőerőmű üvegházhatású és büdös, a vízlépcső ronda, és ellehetetleníti a harántcsíkos éticsigákat, az atom meg robban. Mintha az olyan egyszerű lenne, hogy tegyünk napelemet minden ház tetejére, meg szélkereket az udvarra, az állam különítsen el pár százmilliárdot a célra, úgyis annyi pénze van. Aztán fagyjunk meg a sötétben a ködös novemberi reggeleken. Ez talán nem energia-lobbi? Vagy a fán terem a napelem, és senki sem keres a gyártásán? Amíg pedig több ezer forint egy 220 voltos LED körte, addig a polgár inkább megveszi a pazarló wolframszálasat, elvégre nem akar egy hétig étlen-szomjan lenni.
 
Sajnos spórolni kell. Sajnos az oktatáson is spórolni kell, ezért még sok éven át várható, hogy a tévében atomrobbanásról beszélő 'szakértőnek' a szeme színe alapján fogunk hinni, vagy nem hinni.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://emiksz.blog.hu/api/trackback/id/tr342746737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egyfejű 2011.03.17. 14:07:26

Sokat beszélgettem évekkel ezelőtt egy professzor ismerősömmel a témáról (rövid jellemzésére: nyugdíjas létére naprakész volt számítástechnikából, könyveket írt a témáról, bármikor visszamehetett volna oktatni).
Arra a következtetésre jutott - amiről nem kellett amúgy meggyőznie -, hogy jelenleg nincs más alternatíva nagy mennyiségű energia folyamatos termelésére, mint az atomerőmű. Sokat röhögcséltünk az otthon tölthető villanyautókon, meg szörnyűlködtünk azon is, hogy miközben a világ nagy része éhezik, mi beletankoljuk a megtermelt kukorica/cukornád termését az autóinkba.

Mr. Acid 2011.03.17. 14:23:33

Ha kis hazánkban lett volna a földrengés (cunami nélkül), akkor minimum több százezer halottal, és az épületek döntő többségének az összeomlásával kellene számolni. Paks csak a környékén élők problémája lenne. Ezen okból sem értem a most Európában tapasztalható atompánikot.

egyfejű 2011.03.17. 16:16:12

@Mr. Acid: Sajnos akárhová nézel, az Emiksz által megénekelt színvonalú politikusok garázdálkodnak éjt nappallá téve. Most ne menjünk bele, de némi kívánnivalót hagy maga után mindenhol az oktatási szint. Hja kérem, mindenki spórol.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.03.18. 13:54:56

@egyfejű: Én a Greenpeace-esekkel szoktam élcelődni. Szerintem az atomenergiát kéne párosítani a megújulóval, és az működhetne hatékonyan. Ha nincs nap/szél/víz/geotermikus energia, az alaperőmű megoldja a gondot. De valóban hiányos az oktatás. Ezen a téren is.
@Mr. Acid: Én Kínában gondolkodtam. Ha kijut is az infó, akkor nem 10000 alatti halott lenne, hanem milliók. Továbbá lenne egy jó eséllyel felrobbant reaktor. Ehhez képest egész jól megúszták a japánok.

azapistagyerek (törölt) 2011.03.19. 20:14:36

Tökéletesen egyetértek a cikkíróval, minden szava (sajnos) igaz. A legnagyobb baj, hogy az átlagember természettudományos ismeretei valahol nagyon mélyen vannak. Egyébként ha elfogulatlanul számolgatunk, még mindig az atomerőmű a legkisebb rossz. Megtermelt energia/környezeti károkozás arány alapján messze a hő- és vízerőművek felett áll. A napelemes és szélmalmos izéket meg (egyelőre) hagyjuk...

terrer 2011.03.19. 22:26:18

A posztíró csatlakozott a tudatos vakságot fogadó atomlobbistákhoz, ő is "elfelejtette", hogy a Kárpát-medence kiváló adottságai miatt szinte végtelenül rendelkezésre álló GEOTERMIKUS energiát kéne kihasználnunk, nem a nap- és szélenergiával vesződni.
Gratulálok.
Ez az atomlobbi szövege. "Nem jó a nap-szél-bioetanol-energia." ÉS??? Kiaf.szt érdekel,mikor egy fortyogó vízkúpon ülünk, amibe csak bele kéne fúrni???
Hazugság, hazugság, hazugság hátán. A geotermikus energiáról meg óriási kussolás van.
Ja, annak még kiépítetlen az iparága, így nem ülnek benne bebetonozott haszonélvezők, és azok megfizetett tudósai, mint az atomenergia-iparban.

Ras · http://futo.blog.hu 2011.03.19. 22:59:45

@terrer: figyi, ha megfinanszírozol instant 1800MW villamos teljesítményt előállító geotermikus erőművet itt Mo.-n akkor hidd el szerintem is lőjük le Paksot.
Csak hogy elkezdhesd kiszámolni mennyi idő és zsozsó amire szükséged van:
www.eszakhirnok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1561:a-vartnal-sikeresebb-a-pannergy-miskolc-malyi-furasa-&catid=1:miskolc&Itemid=3

A mákosaknak sikerült találni egy helyet ahol kivehetenek 3MW villamos teljesítményt... szóval minden ötödik településre az országban kéne egy ilyen és akkor ott is lennénk minek Paks Paks... ha meg minden másodikon lenne egy akkor a többi erőművünket is lelőhetnénk, max pár csúcserőművet kéne megtartani. Sőt exportra is jutna, sok kistelepülésnek megoldódna a gondja az iparűzési adó által. Mindenki nyerne nemigaz? Csak ki fogja beletolni az iszonyatos mennyiségű zsét és lesz e olyan mákunk hogy lesz ennyi megfelelő hely. Ezres nagyságrendű kútszámról beszélünk.

Igen e felé kell elmozdulni Magyarországon hosszú távon, de ettől még az atomerőművek igenis reális, gazdaságos és relatíve biztonságos (és tutira működő) megoldások a jelenben és a közeljövőben is.

Ettől függetlenül iszonyatos mennyiségű természettudományos alapokon cáfolható marhaságot beszélnek politikusok és tévék, rádiók, újságok az atomenergiáról. Ez baj. Miért nem zavarja az európai embereket a szénerőművek füstje Kínában (ami miatt bizonyíthatóan évente ezrek-tízezrek szenvednek minimum egészségkárosodást vagy halnak meg) és miért igen a fukusimai baleset ahol jelen információink szerint senkit sem fenyeget Csernobilhoz hasonló terhelés sem intenzitásban sem időtartamban sem kiterjedésben?

egyfejű 2011.03.20. 09:45:25

@terrer: Ez jó, csak nem teljesen valós. Még Izland - pedig ott egy botot leszúrva is melegvíz tör föl - sem tudja teljes mértékig geotermikus erőművekkel megoldani az energiaellátását, a villamos energia nagyrészt vízerőművekből származik, a geotermikus hőenergiát leginkább fűtésre használják.

Emiksz 2011.03.20. 13:59:39

A geotermikus megoldás remek arra, hogy épületek fűtésében kiváltsuk az import gázt és olajat.
Azért azt látni Ras linkjéből is, hogy 100 Celsius feletti víz jöjjön, ahhoz 2000 méter alá kell fúrni, az áramtermeléshez viszont szinte elengedhetetlen, hogy gőz termelődjön, mert az tekeri meg a turbinát.
Itt pedig már repkednek a milliárdok, pedig hőenergia szempontjából is tizenegykét Megawattról beszél (mire ebből áram lesz, tényleg valahol 3 MW környékére érünk le).
Ezen kívül ez is egy kvázi hőerőmű, csak nem füstöl, de veszteséghő az keletkezik, amit egy hűtőközeg kell elvigyen (tó, patak), amivel belenyúlunk a Környezet megszokott egyensúlyába. (Ugya Paks is egy hőerőmű, csak Urán adja a hőt. A Duna meg melegszik egy fokot a hűtéstől, pedig az azért nem egy patak.

terrer 2011.03.21. 18:19:57

@Ras: miért kéne villamos geotermikus erőmű? Az maradjon csak fűteni!
Figyu: rajtam kívül senkinek nem jutott eszébe, hogy ha kiváltjuk a fűtésre használt gázt geotermikus energiával, akkor ezt a gázt inkább erőműben elégetve villamos energiává alakíthatjuk, és nincs többé szükség Paksra? Hogy nem lehet az energetikában szerkezet-átalakítás?
Ne mondjátok már! Csak az atomlobbi nem akarja...

terrer 2011.03.21. 18:50:13

@terrer: némi háttérszámítás:
Mo éves fűtése 10 626 Ktoe. Forrás:
www.kormany.hu/download/d/61/10000/Magyarorsz%C3%A1g%20Meg%C3%BAjul%C3%B3%20Energia%20Hasznos%C3%ADt%C3%A1si%20Cselekv%C3%A9si%20Terve.pdf
Mint tudjuk, 1ktoe (kilo-kőolaj-egyenérték)=1000toe, tehát 10 626 000 x 1200 normálköbméter gáz, tehát 12 751 200 000, magyarán 12,7milliárd normálköbméter (1 bar-os, 15 Cfokos)gáz. Ezt spórolhatjuk meg a geotermikus energiával, és használhatjuk áramtermelésre! Nem mondom,hogy istenbizony ez a számítás, mert csak hevenyésztem, de kb. így van.

Tehát ha ezt kiválthatjuk geotermikus energiával, akkor ez a gáz felhasználható áramtermelésre. Azonban ez el se fogyna, hiszen fenti táblázatunkban benn van, hogy éves villamosenergia-fogyasztásunk 3801 ktoe!!! Ez csak kb. 30%-a a fűtésre használtnak!!!
Mondom, Paks kiváltható lenne.
Ha... lobbi, tudjuk.

Ti viszont kicsit összeszedettebben is érvelhetnétek az atomenergia mellett... Mert így a nép el fogja egy az egyben utasítani. Japán most emelte meg az egészségügyi határértéket az erőmű rendbetételére küldött munkásoknál 20 milliSievert/évről 250 milliSievertre. (Forrás: index.hu/kulfold/2011/03/21/kenyes_a_helyzet_a_fukisima_atomeromuben/)
Ez 12,5-szeres mennyiség, magyarul a halálba küldte őket, immáron állami engedéllyel.
Belegondoltatok ebbe? Hogy nincs mit tenni, mint halálba küldeni civil embereket, ha baj van? Meg hogy az erőműtől 350 km-re elvonuló BBC együttes hangszereire beriasztott az egész londoni reptér,annyi sugárzóanyag került rájuk! Hogy nem lehet majd Japánban zöldséget termeszteni, elfelejthetik a rizst, hogy ha Paks szállt volna el, akkor Münchenig pánikban kéne lenni az embereknek, hogy vajon megéri ez a kockázat a hitvány lobbiérdekeket? Mert Csernobilnál még lehetett mondani, hogy korszerűtlen üzemben hülyeemberek, de mit mondotok egy japán(!!!), üzemelő erőműre? Hogy a mienk annál is jobb? ÉBRESZTŐ!!!
Láthattuk,hogy nemcsak olyan ostoba hiba következhet be, mint Csernobilban, de egyszerűen a rengés miatt elmehet a hűtővíz, aszt beindul az egész cucc! Meg az ebből a tanulság, hogy még olyan hibák is jöhetnek, amiket most el se bírunk képzelni! És nem kell hozzá 9-es földrengés, elég 6,5 fölötti,mint Paksról megtudtuk. Ennyire van méretezve.
Tiszta energia, atomenergia! Meg a faszom! Remélem, a nép szeme felnyílik végre...

terrer 2011.03.21. 18:52:51

@terrer: bocs,a második link csak akkor működik, ha leveszitek a végéről a zárójelet.

egyfejű 2011.03.21. 20:30:01

Egyszerű. Bármilyen fosszilis energia elégetése - így a gáz is - igen sok, mondhatni rengeteg, CO2-t eredményez. A gáz csak az egyéb környezeti terhelést is - többek közt sugárzó anyagokat, stb. - kipöfögő szénerőműnél jobb.
süti beállítások módosítása