- Nagypapi, te gazdag vagy?

- Igen kicsim. Az. Milliárdos vagyok.

- Millijomos?

- Nem kicsim. Nem ugyanaz. Persze elnézem neked, mert csak 3 éves vagy, és fiatalkoromban a fél ország összetévesztette, aztán úgy járt szavazni, hogy az 500 millió az rengeteg, a félmilliárd az meg kevés.

- Sok a millió?

- Nem picim. A biciklidet annyiért vettük, de a 2013-as államcsőd előtt az egymillió forint az egy jó fizetés volt.

- Abból lettél gazdag?

- Nem. Az én fizetésem komolytalan volt. Tudod én még 1995-ben kezdtem dolgozni egy irodában. Aztán kitalálták, hogy érdemes magánnyugdíj-pénztárba lépni.

- Abból lettél gazdag?

- A nyavaját. De tizenpár évig gyűlt rajta a lé, amikor a kormány kitalálta, hogy a cég, aki forgatja a pénzemet nem biztonságos.

- Nem?

- Francot nem. Tudod mi volt kétszáz éve 1844-ben? Honnan tudnád, 3 éves vagy. Na. Többek közt akkor lett hivatalos nyelv a magyar, megzenésítették a Himnusz-t. Építeni kezdték az első vasútvonalat. Feltalálták a gyufát. A villanyvilágítást még nem, de ebben az évben született meg az, aki később behozta. Meg a telefonközpontot. Egy szó mint száz, még sötét, sáros pesti utcákban lovasok kiabáltak egymáshoz messziről németül, amikor, megalapították a biztosítót, ami a nyugdíjamat forgatta.

- Nagypapi, te nagyon okos vagy. Ezzel lettél gazdag?

- Nem. Szóval 2010-ben jött az a kormány, amelyik szerint a forradalom lényege, hogy az emberek a papírbódéban a narancsszín karikába rajzolták a keresztet.

- Nagypapi, te is rajzoltál? Sokat kerestél vele?

- Dehogy. Hol tartottam? Ja. Azt mondták, válasszak, a jókis állami nyugdíj kell, vagy a tőzsdézős régi. Mármint a kétszáz éve működő régi.

- Tőzsdéztél? Abból meg lehet gazdagodni?

- Nem. Illetve lehet, de mivel nem én nyilatkozgattam, hogy csődközeli-e az ország, ezért nem tudtam, mikor kell venni meg eladni. Arra gondoltam, hogy megmaradok a magánnyugdíjamnál. Ekkor kitalálták, hogy oké, de akkor a 70% járulékom a szuperbruttómból megy a TB alapba.

- Ettől gazdag lettél?

- Figyelsz te rám? Hányas vagy te matekból az apád uristennyit? Szóval. Hmmm. Ja. Úgy voltam vele, hogy na ekkora ökörséget mégse csinálhatnak. Három napot álltam sorban a hivatal előtt, többen azt hitték, hogy Eminem dedikál, végül leadtam a nyilatkozatot, hogy maradok tisztelettel. Küldtem egy másolatot az illendőség kedvéért Kubatovnak, mert időközben új lakcímem volt, a régi házat eladtam, de mindegy ez most nem tartozik ide.

- Eladtad a házat? Abból lettél gazdag?

- Nem. Beért a nyilatkozat, lejárt a határidő, aztán kitalálták, hogy ismét nyilatkozzak, hogy legutóbb felelősen, meggondoltan mondtam-e le a az állami nyugdíjamról. Meg ha nem nyilatkozok, akkor mégis átléptetnek. Nyilatkoztam. Ekkor kötelezővé tettek egy 30 órás továbbképzést, hogy miért lenne jó nekem állami nyugdíjasként, azzal a kitétellel, ha nem jelenek meg az oktatáson, akkor átléptetnek. Hé kispajtás, ne aludj, neked mesélek! Végigültem az agymosást. Gyanítottam, hogy még így se lehetek töredék magánnyugdíjas. Bár a lottót töltöttem volna ki...

- Nyertél a lottón? Így lettél gazdag?

- Nem. Rövidesen egyik hajnalban csöngettek. Két kigyúrt arc jött egy fekete Volgával, és közölte, hogy mivel határidőre nem töltöttem ki ügyfélkapun az ANY 1011 számú rózsaszín űrlapot, ezért tegnaptól állami nyugdíjas lettem. Vihogva hozzátették, hogy ha valami nem tetszik, menjek Strasbourgba.

- Az mi?

- Ott van a nemzetközi bíróság. Hát, viccnek szánták de én kimentem.

- Beperelted a bácsikat? Abból lettél gazdag?

- Nem. A bíróság aulájában nyitottam egy magyaros éttermet. Gondoltam, az arra járó honfitársak majd nálam ebédelnek.

- Nagypapi, ebből lettél milliárdos?

- Igen.