89. Motor után a horgony

Címkék: schmitt kétharmad

2012.04.17. 09:59

 

Nincs más magyarázatom, minthogy Orbán Viktor végre megtanult bánni a számítógéppel, az Ipoddal, esetleg az okostelefonnal, és rákockult valami tengerjáró játékra (Pirates!, Uncharted Waters, vagy ilyesmi), hogy mostanában minden metafora, ami kiesik a Fidesz szájából a hajózás köré fonódik. Volt már itt vihar, és kapitány, gyorsnaszád, szélvédett kikötő, egykor még Schmitt vitorlája is jókedvűen dagadt, ami meglepő, mert ő konkrétan motor akart lenni.
Matolcsy igazi bravúrja, hogy odáig jutott a témában, hogy még a jéghegy is pozitív szereplővé tudott válni nála.
Ezek után nem ért meglepetésként, hogy az új, bár nyilván reményteljesebb Szilikatalin bejelentésének sajtótájékoztatóján elhangzott egy új gyöngyszem, a horgony.
 
Idézem a honlapot: "A miniszterelnök szavait tolmácsolva Szijjártó Péter úgy fogalmazott: Áder Jánost egyfajta horgony-személyiségnek tartja, abban az értelemben, hogy biztonságot és kiszámíthatóságot tud adni Magyarországnak és a magyar politikai rendszernek."
 
Nos, mire való a horgony? Kérem szépen semmi másra, minthogy a hajó egy helyben tudjon állni. Dacára annak, hogy a fő funkciója az, hogy A helyről B helyre szállítsa az utasokat, vagy a rakományt. (Kivéve az A38 kocsmát, amelynek ezúton köszönném meg a lehetőséget, hogy láthattam Carl Palmert élőben dobolni mintegy 8 méterről. Köszönöm!). Ha partközelben, épített dokk hiányában akarunk kicsit parkolni a fregattunkkal, akkor a horgonyt ledobjuk, azaz láncon leeresztjük, a hajó egy kicsit vonszolja a tengerfenéken, amíg a helyes kis ásószerű kampóival az iszapba nem kapaszkodik. (Ezen funkciók közül vajon melyikre vágyik Áder?) Ettől kezdődően a hajó egy, a lánc feszességétől függő sugarú körben tud sodródni. Remek lehetőség, hogy kis csónakokkal ki-be rakodjunk az eldugott kis szigetre, de igazából a Közgép Zrt-t nem akarom idekeverni.
 
Ha épített kikötőhöz rögzítjük a hajót, akkor ezt a dokk szélére szerelt oszlopok és kötél segítségével végezzük el, a horgony is használható, de lényegében felesleges.
 
Milyen biztonságot tud nyújtani a horgony az egy helyben álláson kívül? Semmilyet. Gyanítom, hogy a metafora rendszer azt kívánja sugallni, hogy a vihar majd megkíméli miatta a hajót, de ez még Matolcsy jéghegyét is túlszárnyaló szint.
 
Ha a tengeren hajózunk, és elkerülhetetlenül jön a vihar, akkor mi a teendő? Először is húzzunk messze minden szárazföldtől, ha már nincs elérhető kikötő. Annál nagyobb baj nincs, mintha rátol a szél egy zátonyra. Másodszor, még véletlenül se eresszük le a horgonyt. Egyrészt, ha még leér a lánc, akkor nem mentünk elég messze a parttól. Másrészt egy láncon a talajhoz rögzítenénk a hajót, márpedig a hullámok méterekkel kívánják megmozgatni azt másodpercek alatt. Ezt a lánc nem fogja hagyni, és jó esetben elszakad. Rossz esetben nem engedi a hajót a hullám hátán emelkedni, hanem a hullámvölgy mélységében tartja, és rendszeresen 5-6 méteres cunami söpör végig a fedélzeten. Esetleg a lánc a csörlőt a tat egy kis részével egyetemben letépi, ez utóbbi nagyon fog hiányozni, mert a helyén tátongó lyukról kellene elterelje a vizet.
 
Ha jön a vihar, felejtsük el a horgonyt. Helyette húzzuk le a vitorlákat, és kössünk le minden terhet, a feleslegeset szórjuk ki (a mentőöveket soha!). A rakományból ne rögzítsünk mindent a jobb oldalra, mert akkor fix a borulás, kell az egyensúly. Mivel a hajó kormányozhatósága ilyenkor egész más, mint kis hullámok, gyenge szél és teljes vitorlázat esetén, ezért a viharban legtapasztaltabb kormányost derekánál kössük a kerékhez, ő majd igyekszik szembefordítani a hajót a hullámokkal, mert ha oldalról kapjuk, akkor megint csak borulunk. A hozzá nem értő utasoknak magyarázzuk el, hogy menjenek a kabinjukba és kapaszkodjanak, és ne egyenek már több tojást, vagy ha igen, ők fognak takarítani. Értessük meg velük, hogy lehetőleg ne mászkáljanak a fedélzeten, de az ajtót ne zárjuk rájuk, az a Titanic esetében sem volt egy sikertörténet.
 
Végül szeretnék egy újabb mondatot kiemelni Szijjártó Pétertől, ami rávilágít a horgony lét lényegére:
 
"A leendő köztársasági elnök legfőbb feladataként az új alkotmányos rendszer további erősítését és megszilárdítását jelölte meg a kormányfő"
 
Ha valaki ismeri a hatalmi ágak szétválasztásának külföldön alkalmazott elvét, az esetleg a szemöldökét itt megemelheti úgy két vonással balra:
 
A kormányfő feladatot szabott a leendő elnöknek. Ez a joga hol van benne a védendő Alkotmányos rendszerben?

A bejegyzés trackback címe:

https://emiksz.blog.hu/api/trackback/id/tr904456303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egyfejű 2012.04.18. 19:19:20

Hajókázzunk tovább: mikor csapja már hókon őket a vitorlarúd?

azapistagyerek (törölt) 2012.04.18. 20:11:22

Zseniális, mint mindig.

Köszönöm, MX.

debreceni.blog 2012.04.19. 10:07:36

Találunk a kollégiumból három szobán belül egy nem teljesen analfabéta, nem meleg, de azért minimum csicska lakót a Sanyi villába.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/2108_verengzo_meteltek
süti beállítások módosítása