Free Palesztina!

Címkék: Címkék

2012.11.22. 01:30

Igazából nem akartam ezt a posztot megírni. Semmi vicces nincs egy háborúban.

Vona Gábor más tészta, azzal, hogy ő zászlajára tűzte a szabad Palesztina eszményét, és elítélte az izraeli terroristákat, úgy gondoltam, hogy a kész röhej megvolt. Állításai viszont nem hagynak nyugodni, és kénytelen vagyok pár kép mentén kommentálni. Az utolsó egy igazi sajtófotós szenzáció, csak erős idegzetű felnőtteknek.

A képeket az ATV.hu-ról csórtam.

gaza1_1.jpg

1. Gázából induló rakéta fénye világítja meg az előzőleg indított rakéta füstjét. Ami látszik a képen, hogy egy kb. tízemeletes lakótömb közvetlen közélében van az indító állvány, de körülötte is minden irányban lakóházak. Nem látszik a képen az izraeli helikopter, ami tizenöt másodperc múlva útnak indítja a távirányított ellencsapást, ami megkísérli a szerkezet beolvasztását anélkül, hogy a térképet újra kelljen rajzolni. Nem tudom, hogy a pilóta mögött a tüzér rendelkezik-e nőgyógyász diplomával, de itt szüksége lenne rá.

Eközben a rakétaindító álvány mellett állók azon morfondíroznak, hogy ne csavarják-e feljebb két fokkal a dőlésszöget, hátha úgy mégis eltalálják Tel-Avivot.

gaza2.jpg

2. Sikerült valami katonai célpontot eltalálni! Na jó, a rakéta csak Rison Lecion városáig ment, de mivel ebben a házban több iskolás korú is lakik, akik pár év múlva megkapják a behívóikat, ezért ez egy igazi katonai célpont. Legalábbis odaát így vélték.

 gaza3.jpg

3. A Hamasz vezetőt ebben az autóban érte utol a sorsa. Gázában találta el az autóját egy izraeli rakéta. Vajon ezt meg egy asdodi lakótelepen összegányolt kilövő állás mellett egy a szögmérővel pepecselő zsidó terrorista lőtte ki, és ilyen őrült szerencséje volt? Nyilván van aki ezt elhiszi, én nem. Jellemző a célzás precizitására, hogy a kocsi reflektorának lámpabúrái, és az első kerekei még a bontóban pénzzé tehetőek.

gaza4.jpg

4. A Hamasz főhadiszállása is meglepő módon lakóövezetben volt. Nem tudom mitől dőlt össze úgy, hogy a szomszéd ház tetején a vízmelegítő napkollektor sértetlen, a kép jobb oldalán, a tűzoltóautó mögötti házban pedig épek az ablakok... Szerintem senki ne jöjjön azzal, hogy ez egy 5 megatonnás atomcsapás volt, mert kételkednék.

gaza5.jpg

5. Sok vád éri a palesztin sajtót, hogy berhelt képekkel próbálja a világ közvéleményét Izrael ellen fordítani. Ez a kép a twitteren, mint sebesült palesztin kislány járt körbe. Hamisítás-e, vagy sem, én azért a férfi mellényéről leretusáltam volna a héber (gyk: nem arab) feliratokat, hátha valaki elgondolkodik, hogy mit csinál az izraeli mentős Gázában.

Végül egy brutális kép, kissé konszolidált vágással. Ebben minden probléma benne van Gázával kapcsolatban:

gaza_sok.jpg

6. Gázavárosban a Hamasz hős harcosai motoroznak. A középső motoros kötele a teljes képen valójában egy frissen tarkón lőtt palesztin férfiben végződik. Valamiért jó ötletnek tartják, hogy egy a buszról lerángatott polgártársukat fejbe lőve megmutassák a városnak. Mert ez egy Izraellel kollaboráns gázai férfi. Állítólag.
Namármost, ha valaki feltenné a zavarba ejtő kérdést, hogy hol az ügyészség, aki elrendelte a letartóztatást, hol a rendőrség, aki elfogta a vádlottat, hol a bíróság, aki meghallgatta a védőt, és ítéletet hozott, és hol a hóhér, aki végrehajtotta, én erre mondhatnám, hogy nehéz kérdés. Pedig nem az. Mind ott vannak a képen, a motorokon ülnek. Fegyverük van, tehát azok.

Gázaváros Izrael 2005-ös kivonulásával megkapta az esélyt, hogy megmutassa a világnak, hogy képesek az önkormányzatra. Ennek az lett a vége, hogy köztörvényes gyilkosok mondják meg ki az áruló, és ölnek meg bárkit, bárhol, következmények nélkül. Még az arcukat sem kell eltakarják. Náluk a fegyver, miért kellene?

Szabad Palesztinát? Nélkülük, igen.

A bejegyzés trackback címe:

https://emiksz.blog.hu/api/trackback/id/tr274919272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rotkiv77 2012.11.22. 13:26:49

a zsidó kézben lévő média "csúsztatásait" is tárd fel nekünk kérlek...köszi...kezd a 6 millióval...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.11.22. 21:38:53

Na öcsém,zsidóbérenc lettél.:))
De ez sem rossz poszt ,habár nem vicces,mint a többi.

riennevaplus 2012.11.28. 22:56:50

igazából talán azért nem is kellett volna megírnod ezt a posztot, mert elfogult vagy. igazából talán az kéne legyen a kiindulópontod, hogy felülvizsgálod elfogultságodat mint ahogyan rendesen mindenkinek, minden véleménynyilvánítás előtt.

ha más irányba lennél elfogult, akkor egy ennek teljesen ellentmondó képsor-kommentárt állíthattál volna össze, mint ahogyan azt mások, a másik irányból elfogultak meg is teszik. ez az elfogultság sajnálatos lényege. hogy ti. nem tények kiértékeléséből alkotják meg véleményüket, hanem a bennük egy ismeretlen ponton kialakult végtelenül obszkúr szeretem-nemszeretem vektorra húzzák rá a tényeket és küldik érvként bele az éterbe.

minden konfliktus végtelenül bonyolult és egy állandóan mozgó folyamat, amiről egy álláspont csak egy pillanatfelvétel, amit a folyamat értékelésének eladni olyan, mint egy filmből kivágott kép alapján egy filmkritikát megírni.

olvasd el a következő linkben írottakat - palesztinok elleni bevetésekben részt vett izraeli katonák beszámolóit - hátha cizellálódik valamennyit véleményed a kultúrnép hadserege vs. primitívek játszmáról és kedvet kapsz felülvizsgálni a szeretem-nemszeretem vektorodat, ami fogadok előbb alakult ki benned, mint a tényszemezgetős véleményed:

www.salon.com/2012/11/26/6_chilling_testimonies_from_occupied_palestine/

Emiksz 2012.11.30. 09:18:34

@riennevaplus:
Nézd, én magam sem tudom, milyen mentalitássú katona lennék, ha mondjuk Szlovákiába vezényelnének miután Komarnoból aknavetővel lövöldöznének át a Duna felett. Egy-egy katona véleménye azért nem számít, mert a nagy számok törvénye alapján minden seregbe kerülnek bosszúra szomjas, dühös katonák, a média pedig azért van, hogy őket is megtalálja.
Amivel nehéz vitatkozni, és a képeim erre próbáltak utalni, hogy:
1. Gázából találomra lődöznek, jellemzően polgári célpontokat, míg az IDF célzott csapásokkal válaszol, és a sűrűn lakott területen is 50% alatti a polgári áldozatok aránya.
2. Izrael egy parlamenti demokrácia, ahol zaklatásért is bebörtönöznek állami vezetőt, Gáza pedig egy középkori káosz, ahol pallosjogot formál az, akinek Kalesnyikov van a kezében.

riennevaplus 2012.11.30. 21:06:17

@Emiksz:

nos, mit gondolsz, vajon az összes katona, akinek ilyen negatív élményei voltak bevetéseik alatt, tudósított is róla, mint az itt olvasottak? ha tippelhetek, messze nem, hamár nagy számok törvénye…

namost ha ezzel a következtetéssel emeled a bevetési-atrocitások számát is, akkor mi akadályoz meg abban, hogy el tudd képzelni, hogy _jogos_ dühöt és elkeseredést vált ki az elszenvedőkben, az atrocitások tanúiban? úgy nőnek fel, ember, hogy majd mindenki hallott már ilyen dologról közvetlen környezetében, vagy maga is megélte őket és mivel úgysincs normális, hanem csak egy gettó életük, egyrészük már kiskorában úgy dönt, hogy egy rakéta barkácsoló sufniiskolába jelentekezik, hogy néha átbaszarinthasson egyet „azokhoz“, akárkit is ér.

egyrészük. a nagy számok törvényei szerint.
nagyrészük pedig békét akar, dolgozni, akár izraelben is, hazajárni, családot nevelni.

érdekes módon a „célzott csapások“ erkölcsi fölényestül is sokkal magasabb civiláldozat követelnek a palesztinok között, mint az ő középkori mentalitásból eredő, válogatás nélküli, alacsonyabb erkölcsű csapásaik. persze hogyne, a technológiai különbségek, meg minden.

guglizd ki képben: palestinian loss of land 1946-2011. egy térképet kapsz, amiből vagy le tudsz vezetni valamifajta megértést aziránt, hogy a bepörcentek aránya a tesztoszteron korosztályban elég magas, vagy azon csodálkozol el, hogy jé, ahhoz képest pedig mégsem olyan nagyon, teljesen vérmérsékleted szerint.

persze azt is mondhatod, hogy ez az elmaradott kultúrák sorsa a fejlettekkel szemben (ami gyakorlatilag az itt képviselt álláspontod), és az is jól van, valahol. így kibicként látszólag alig van hátránya, viszont van egy bökkenő: ha neked tetszik egyszer történni kultúrailag / technológiailag / „erkölcsileg“ fejletlenebbnek lenni egy másikkal szemben, akkor ott lennt a porban még jogalapod sem lesz igazságosságot számonkérni, s vele segítséget azoktól, akik annak elkötelezettjei, ha egyáltalán tudnád még, hogy mi is az. egy kaptafán leszel a többi nyomorulttal, és nem fogod érteni miért. hát azért, mert úgy gondolkodnak mint most te.

játsszunk el egy nagyonis valószínű szcenáriót, kábé a jelenlegi szereplőkkel: izrael lappangó pszichózisának (olyan nem csak a magyaroknak lehet) egy kontrollálatlan pulzálásában mondjuk jövőre megtámadja iránt, aki visszavág és az elharapódzó konfliktusban a világgazdaság megkapja a kegyelemdöfést, ill. kegyelemlökést, mert sok már nem kell neki, támolygott eddig is eleget, és padlóra méltóztatik neki kerülni, végleg.

csőd csőd hátán mindenhol, krach, káosz. nincs munka, nincs pénz, nincs élelem. törvénytelenségek, lázadások, ki a hibás, lógni fogtok, ti fogtok lógni, etc., amire az első válasz egy represszív hatalom létrehozása lesz. hogy viktor egy ilyet le tudna vezényelni azt kétlem, inkább visszavonulna mánikus depressziója duplaszobájában előbbiből utóbbiba, esetleg egy másik pszichopata, talán lázár, vagy vona, vagy valaki más, aki még éppen bontogatja szárnyait. nehéz lenne-e egy jó kis fasisztoid uralom-variánst elképzelni ebben a helyzetben?

szerintem nem, nekem legalábbis pehelykönnyen sikerül. a szereplők már most a színpadon vannak, tessék körülnézni, akár a forgatókönyvbe is bepillantást lehet nyerni. mondjuk te itt, ezen a ponton el szeretnéd hagyni az országot, mert különben behívnak, megölhetnek, etc. vagy mert nem bírod a kialakuló őrületet. és azt mondják neked, ott, ahol még a globális káosz dacára egy kicsit civilizáltabban mennek a dolgok, hogy magyarokat nem fogadnak, tetszettek volna tanulni a történelemből, nem tették, ők ilyen primitívek, ennyire képesek, nem kellenek, te se.

tudod mit, nem ragozom, már az előzőből is megérthetted volna, de te ragaszkodsz a szeretem-nemszeretem 'igazságvektorodhoz', ám legyen. sok sikert a káosz menedzsmentben, mert hogy jönni fog, arra mérget vehetsz. sok-sok szeretem-nemszeretem 'igazságvektor' fogja keresni eredőjét, köztük a tied.

ps.: bocs, ha hosszú lett, ma ilyen volt a kedv (gondolom ismered), és nem akartam sem támadni, sem személyeskedni, bocs azért is, ha nem így jött le. véletlen tévedtem ide, csak leírtam ami a téma kapcsán eszembe jutott, és most itt a vége, és ha gondolod, fuss el véle :)

szakadt demokrata 2012.12.21. 16:35:45

Palesztína-mint állam sosem volt,míg Izrael mindig lesz!
süti beállítások módosítása